Itthon hvg.hu 2019. június. 06. 15:24

Gyurcsány Kálmán Olgáról: "Ha már lett valóságos verseny, akkor vegyük komolyan"

A DK váratlanul bejelentette, Kálmán Olgát indítják a főpolgármesteri-előválasztáson. Az EP-voksolás után a DK és Gyurcsány Ferenc még Karácsony Gergely mögött állt, most azt magyarázzák, csak az első fordulóra szólt támogatásuk.

Facebook oldalán magyarázza Gyurcsány Ferenc DK elnök, miért Kálmán Olgát támogatják a főpolgármester-jelölti előválasztáson. Azt írja, a Momentum nyitotta ki a versenyt azzal, hogy saját jelöltet állított hétfőn, így

ha már valóságos lett a verseny, akkor vegyük komolyan,

győzzön az, aki a leginkább bírja a választók támogatását, hogy a végén az ellenzék legjobb jelöltje legyen Tarlós kihívója, majd végül az új főpolgármester.

Szerinte a DK bátor és felelős döntést hozott Kálmán támogatásával, és Karácsony mögé csak az előválasztás első fordulójában álltak oda. Gyurcsány azt ígérte, a második forduló győztesét támogatják majd, és hangsúlyozta, a kerületi megállapodásokat nem nyitják újra. Kálmán Olga bejelentéséről itt írtunk bővebben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.