Itthon hvg.hu 2019. május. 21. 12:35

Saját elnöküktől határolódtak el a győri bírák

Nyilatkozatot adott ki a Győri Ítélőtábla 13 bírája, mert nem értenek egyet saját vezetőjükkel.

Néhány nappal azután, hogy több bírósági vezető is nyilvánosan kiállt Handó Tünde mellett, kiderült, hogy például Győrben úgy adott ki közleményt a helyi bíróság vezetője, hogy az jó esetben is csak a saját véleménye lehetett, a többségé biztos nem. Ezt bizonyítja, hogy 13 bíró szerint „a nyilatkozat nem tükrözi a mi álláspontunkat (…)

a bírósági vezetői nyilatkozatok azt a látszatot keltik, hogy azok az adott bíróság bíráinak véleményét fejezi ki.”

Az Országos Bírói Tanács (OBT) két hete határozott arról, hogy indítványozza dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének elmozdítását az Országgyűlésnél. Az OBT kifogásolta például Handó Tünde szerintük törvénysértő kinevezési és kirendelési gyakorlatát is. A tanács határozatában az is olvasható:

Handó Tünde 2018 áprilisa óta megtagadta az együttműködést az őt felügyelő bírói testülettel, saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja. Dr. Handó Tünde szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével. Amint azt az OBT korábban is egyértelművé tette: a törvények betartása és betartatása nem választás kérdése, hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára.

Pontosítás
Írásunk eredeti verziójában egy tévedés nyomán az szerepelt, hogy a nyilatkozatot 26 bíró írta alá. Valójában 13-an tették meg ezt.

A határozatra akkor szinte azonnal kontrázott az Országos Bírósági Hivatal. Az OBH már a legitimitását is megkérdőjelezte az Országos Bírói Tanácsnak, amelynek a Handó Tünde vezette szervezet szerint egyetlen célja volt: minél nagyobb zavart keltsenek a bíróságok körül.

Nem sokkal később aztán az OBH honlapján megjelent, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett – ezt cáfolták most a győri bírák.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.