Hűvösebb napokra készüljön.
Idén is hozzák a kötelező programot a fagyosszentek, azaz a magyar néphagyomány szerint Pongrác (május 12.), Szervác (május 13.) és Bonifác (május 14.) napjai. (Fagyosszent még Orbán is, de az ő napja később jön, majd május 25-én.)
Hétfőn többfelé várható eső, zápor, délkeleten néhol zivatar, de az ország északkeleti harmadában estefelé lehet csak csapadék. A Dunántúlon többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharossá fokozódik, keleten megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. Hétfőre az erős szél, illetve eső miatt több megyére figyelmeztetést is kiadtak. Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a szél veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
A legalacsonyabb hőmérséklet 6-13 fok között, a nappali maximum nyugaton 9, keleten 24 fok körül alakul.
Kedden és szerdán is sokfelé várható eső, zápor, keleten helyenként zivatar is, többfelé lesz erős, néhol viharos a szél.
A minimumhőmérséklet kedden 4-11, szerdán 6-13 fok között valószínű. A maximumhőmérséklet kedden 7-21, szerdán 9-21 fok között alakul, keletről nyugat felé haladva lesz egyre hidegebb.
Csütörtökön is többfelé várható eső, zápor, keleten, északkeleten helyenként zivatar. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet. Napközben 15-21 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken is lehet eső, zápor, a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb 17-22 fok között valószínű. Szombaton elszórtan valószínű eső, zápor, a minimumhőmérséklet 5-12, a maximumhőmérséklet 19-24 fok között alakul. Vasárnap napos idő lesz, csak néhol záporral. A leghidegebb órák 7-14 fokos hőmérséklete napközben 20-25 fokig melegszik.