A kimondott szó tettre sarkall, a verbális agresszió előbb-utóbb tettlegességben végződik – figyelmeztet Ránki Sára igazságügyi nyelvész, a Központi Nyomozó Főügyészség volt szakértője.
HVG: A patkányozással elérte a magyar nyilvánosság a nyelvi kifejezés legaljára?
Ránki Sára: Nehéz bármilyen skálát felállítani. A gyűlöletbeszédnek nincsen mértékegysége, valami vagy gyűlöletkeltő, vagy nem az. Amiben még vannak szintek, az a nyelvhasználó személye. A probléma abban rejlik, hogy ez a beszédmód olyan emberek részéről is rendszeressé vált, akik szerepükből fakadóan meghatározzák a normákat.
A politikusoknak kiemelt felelőssége van abban, hogy a gyűlöletbeszéd hétköznapi stílussá vált.
Ebben a nyelvi környezetben élünk. Már meg sem tudjuk sokszor állapítani, mennyire romboló a hatása.
HVG: Bangóné esetében nem csinálunk patkányból elefántot?
R. S.: Szoktuk mondani, hogy valami „kicsúszott a száján”, de ez nem így működik. A nyelvet tudatosan használjuk, és a hallgatóság pontosan értelmezi is azt. Bangóné esetében legfeljebb spontán kijelentésről beszélhetünk, véletlenről nem. Hiszen még fel is vezette a vitatott mondatait azzal, hogy közismerten szókimondó.
Rákészült arra, ami később elhagyta a száját.
Csak azt nem tudta még felmérni, mi lesz a következménye. Azt mondta: aki a Fideszre szavaz, az olyan, mint egy patkány. Ebben nincs irónia, ez egy nagyon egyszerű hasonlat. Mindenki érti: a patkány kártékony, csúnya, büdös, és meg akarunk szabadulni tőle. Az embernek már hároméves korára kialakul a szándéktulajdonítási képessége. Ha az óvónéni azt mondja: „melegen ajánlom, hogy nyisd ki az ajtót”, akkor érti, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor a teát ajánlják melegen. Ráadásul Ujhelyi István azzal próbált visszavágni, hogy szintet lépve „patkánykormányról” beszélt. Maga bizonyította, hogy az eredeti értelmezés volt helyes.
HVG: Az ilyen beszédmóddal a politikus a saját táborát szólítja meg, vagy az ellenfélnek üzen?
R. S.: A legrosszabb megoldás, ha nincs vele semmilyen célja, csak nyelvi agresszióból mondja. Az öncélúságnál nincs felelőtlenebb közlésmód. De itt nincs felmentő körülmény. Ha csak minősíteni akart embereket, akkor is primitív és ostoba eszközt választott. Ha az iskola udvarán az egyik gyerek azt mondja a másiknak, „te milyen patkány vagy”, akkor vajon gondolkodni kezdünk a közlés valódi szándékán? Legfeljebb eldönthetjük, hogy sértés, bántás vagy hergelés. Egy rágalmazási pert ebben az ügyben nem lesz nehéz megnyerni.
HVG: Ilyen téren másodpercenként lehetne valakit perbe fogni.
R. S.: Az interneten tényleg ez a gyűlölködés üteme. De az egész magyarországi közbeszéd is a dehumanizálásról szól. Ezek a beszédminták az átlagos nyelvhasználók fejében összeadódnak, a patkányozást eltárolják ott, ahol például Gyurcsány őszödi beszédének szavait őrzik. A volt miniszterelnök verbális kirohanásának különös jelentősége van, mert a kormányüdülőben elmondott beszédét egyfajta őszinteségi rohamként definiálta újra Gyurcsány politikai közössége és követői. Azt mondják, a cél szentesítette a nyelvi eszközöket. Hasonlóan védik rajongói Bayer Zsolt összes nyilvános megszólalását. De a mélybe vezető úton fontos szerepet kaptak a menekültellenes kampány plakátjai is.
HVG: Azokon nehezen találni „böszmeséget”.
R. S.: A patkányozásnál álcázottabb ugyan a szóhasználat, de cseppet sem megengedhetőbb, amikor „hordában tömörülő” és nem „csoportokba szerveződő” migránsokról beszélnek. Az emberek itt is állatként vannak leírva, ha a faj nincs is megjelölve. A Fidesz odafigyelt, hogy implikált szövegeket használjon. Ettől még működik, hiszen a szociológusok kimutatták, hogy a migrációellenes kormányplakátok hatására nőtt az idegengyűlölet. És hát nem is nehéz ezeket dekódolni. A feliratok megalkotói például a törvények betartására és a kultúra tiszteletére szólítottak fel mindenkit, és ezzel azt a képzetet keltették, hogy az idegenből érkező emberek bűnözők és a kultúrájuk sérti a miénket. Ezzel egzisztenciális sokkot idéztek elő a magyar társadalomra. A nőmre, a munkámra, a családomra mindenki ugrik. Alapfogalmakat értelmeztek a kormányzati üzenetek újra, olyanokat, mint a kultúra és a keresztény hagyomány. Ezekhez az emberek pozitív képeket társítanak, mint a népmese vagy az ünnepeink. A mostani jelentésmezőben azonban nem közös értékeink formájában jelennek meg, hanem mint háborúban veszélyeztetett tulajdonunk.
HVG: Lehet egyetlen Stop-felirattal kimeríteni a gyűlöletbeszéd fogalmát?
R. S.: Szinte minden plakátjukról ki lehet mutatni, hogy gyűlöletbeszéd. Mert jogilag nem az a kérdés, hogy rejtett vagy nyílt nyelvi eszközt használ-e, hanem hogy mi a célja.
A politikusok ott tartanak morálisan, hogy ők ezt megengedhetik maguknak, a népszerűségüket ilyen eszközökkel is növelhetik.
Azzal védekeznek, hogy az ilyen szóhasználat kifejező. Engem ez szomorít el a plakátkampányban épp úgy, mint az „Orbán egy geci” mondatban. Hogyan érezheti ennyi ember találónak Simicska szavait? Ez nyelvi értelemben egyszerű trágárság. Az obszcén kifejezéseknek van funkciója, a trágárság öncélú. Az pedig rémisztő, ha politikai hovatartozás miatt már nem ugyanazt gondoljuk a kimondott szavakról, és elfogadhatónak tartunk kifejezéseket csak azért, mert olyan személyt vesz célba, akivel nem értünk egyet. Hogy pártkérdéssé vált a nyelvi értelmezés.
HVG: Az O1G-t a jelek szerint a balliberális értelmiség egy része is magáénak érzi.
R. S.: Szerintem ez rettentő kínos. Ebben hatalmas felelőssége van azokak, akik a kifejezést beemelték a nyilvános térbe. Én még egy tüntetésen sem ejteném ki a számon, függetlenül attól, mit gondolok Orbán Viktor politikájáról. A nyelvi kifejezésünk az emberi viselkedésünk része,
aki O1G-t mond, az magáról állít ki bizonyítványt.
És semmit sem változtat ezen, ha ezt nem kimondom, hanem egy menő logóban lerajzolom. Extrém példa, de gondoljunk a házfalakra festett horogkeresztre. Nem kell ahhoz egyetlen szó sem, hogy értsük az üzenetet. A szimbólumhasználat nem mentesít senkit a mögöttes tartalom alól.
HVG: Ez a hárombetűs rövidítés mégis egy fiatalos tiltakozó hullám szimbólumává vált.
R. S.: Igen, az O1G összetartóbbá tette a fiatalokat. Mert divatosnak érzik. A kifejezés tehát közösséget formál. Ezt a jelenséget azonban el kell választani a felhasznált eszköztől, mert az nem javítja, hanem tovább rombolja a közbeszédet, a társadalom erkölcsi mérlegét borítja meg. Politikusként és véleményvezérként is bármit el lehet mondani, csak meg kell találni ennek a megfelelő nyelvi eszköztárát. Lehet egy problémáról beszélni, és közben nem használni a cigánybűnözés fogalmát, és aztán hazudni arról, hogy az egy kriminológiai kifejezés. Ez egy etnikai alapon létrehozott fogalom, azt jelenti, hogy a „cigányok bűnöznek”, és mint ilyen, szükségszerűen gyűlöletkeltő. De a kereszténységről is lehet úgy beszélni, hogy ne legyen belőle kirekesztés, mint amikor azt állítják, hogy „Magyarország keresztény ország”. Ez az állítás az összetartozás látszatát kelti, miközben kizárja azokat, akik nem érzik magukat kereszténynek. Egy politikus a beszédhasználatával legitimálja, hogyan fejezheti ki magát a nyilvánosság előtt az ország minden polgára.
HVG: És a nyelvi agresszió előbb-utóbb pofonban végződik?
R. S.: A gyűlöletbeszéd hosszú távon mérgez, mert gyűlölködő embereket nevel. Aki gyakran hallja, hogy a zsidók meg akarják szállni a világot, és nyakunkra akarják hozni a migránsokat, az egy idő után elkezdi utálni „a zsidókat”. Ha csoportba verődve használják a verbális agressziót, akkor az kohéziót alkot. A nyelvi tett elmélete azt állítja: ha valaki mond valamit, az cselekedetté is válik. Ha egy fülledt, emberektől zsúfolt helyen azt mondom, hogy „megállt itt a levegő”, akkor valaki fel fog állni, és kinyitja az ablakot. A kimondott szó tettre sarkall. A kocsmai verekedések vádirataiban jól dokumentált, hogy a fizikai agressziót megelőzi a szájkarate. Ilyen téren az országnak szerencséje van, hogy egyelőre viszonylag ritkán csapott át nyers erőszakba a politikai vita.
