Itthon hvg.hu 2019. május. 10. 10:09

Szijjártó: Timmermansnak vállalnia kell a felelősséget a migrációért

Orbán az EU-s elfoglaltságai miatt most nem adott interjút a Kossuth rádióban, helyette Szijjártó Péter ment be. Rá is kezdett.

Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének vállalnia kell a felelősséget azért, hogy Európába több mint másfél millió illegális bevándorló jött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Az adásról az MTI is megemlékezett.

Szijjártó Péter szerint a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az EB "ilyen botrányosan gyenge teljesítményt" nyújtott az elmúlt öt évben, valamint azért, hogy Európa folyamatosan veszített versenyképességéből, és a biztonsági helyzet egyre romlott. Az európai pártcsaládok által "csúcsnak nevezett jelöltek" mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen, mondta még.

Timmermans legutoljára a Sargentini-jelentés vitáján találkozott Orbán Viktorral, és ott azt mondta neki, ne bújjon a magyar nép mögé, vállalja fel a döntéseit.

A miniszter a hétfői Trump–Orbán-találkozóról azt mondta, az jó alkalom lesz arra, hogy összehangolják a két ország álláspontját a nagy világszervezetekben a migráció kérdésében. Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely nemmel szavazott az ENSZ globális migrációs csomagjára.

Erensto Araújo brazil külügyminiszter csütörtöki látogatásáról azt mondta, új dimenzióba lép a magyar-brazil együttműködés. Jair Bolsanaro brazil elnök elfogadta a magyar miniszterelnök meghívását, és a kormány stratégiát fogadott el a magyar–brazil kapcsolatok fejlesztéséről, ami azért fontos, mert Brazília a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága – tette hozzá.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.