De a Fidesznek szerinte az Európai Néppártban van a helye.
A nagyszebeni EU-csúcs előtt készített nagyinterjút az Azonnali Navracsics Tiborral, aki igen érdekes választ adott bizonyos kérdésekre. Arra például, hogy Juncker vagy Orbán a jobb főnök-e, azt mondta,
Juncker inkább egy koordinátortípus, Orbán Viktor pedig a szó szoros értelmében vett vezetőtípus.
A két politikus szerinte más helyzetben van, "Junckernek egy 28 nemzetiségű, négy pártból álló Bizottságot kell összetartania, Orbán Viktornak pedig egy kétharmados kormányt."
Elmondása szerint rendszeres beszélgetnek Orbánnal, legutóbb hétfőn egyeztettek, épp aznap, amikor a kormányfő bejelentette, nem támogatja Manfred Weber csúcsjelöltségét.
A pártcsaládról szólva azt mondta, a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye, s bízik benne, hogy a viszonyok majd rendeződnek.
Arra a kérdésre, hogy ő a Fideszben maradna-e, ha úgy alakulna, hogy a pártot kiteszik a Néppártból vagy a Fidesz távozik onnan, Navracsics azt mondta, "majd meglátjuk. Hogyan is szokták mondani a klasszikusok? Akkor kell átmenni a hídon, ha odaértünk."
Az interjú egyik érdekesebb része is a Fidesz-tagsággal kapcsolatos, ezt a részt kérdésekkel együtt idézzük:
– A mai állapotában belépne a Fideszbe?
– Hála a jó égnek, hogy nem most kell ezt a döntést meghoznom.
– Hála a jó égnek?
– Igen, mert már tagja vagyok tizenöt éve.
– Akkor eszerint nehéz döntés lenne.
– Egy kiérlelt döntés lenne.
Navracsics az EP-lista 44. helyére került, erre úgy reagált, nem lehet csalódott, "mert nem lehetnek elvárásaim, de szerettem volna, ha azt az európai kapcsolatrendszert, amit az elmúlt öt évben kiépítettem, valamilyen formában fenn tudom tartani, és az ország, vagy éppen Veszprém javára tudnám fordítani – amely 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz." (Navracsics veszprémi – a szerk.)
Az interjúból az is kiderült, hogy a Brüsszelbe készülő, EP-listavezető Trócsányi Lászlóval nincs túl jó kapcsolata. Navracsics egyszer-kétszer kereste őt, Trócsányi viszont soha.