Tisztelt uraim (hölgyeket nem nagyon lelni önök között), hálára köteleztek vele, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő notórius mondatáról szóló írásomat részletesen ismertették, méltatták, s még egy-két dicsérő szót is elejtettek itt-ott a szerző személyéről és jelleméről. Köszönöm. Írásomat sok támadás érte a világhálón, ám én kitartok állításaim mellett. Sőt, rendkívül sajnálatosnak tartom hogy az MSZP hivatalosan is „kiáll” Bangóné mellett; szerény nézetem szerint ezt rosszul teszi.

Remélem, hogy önök írásom népszerűsítésével nem pusztán harcászati célokat követtek, és nem óhajtották az írást és szerzőjét eszközként használni politikai vetélytársaikkal való tusakodásukban.

Amennyiben ez a derűlátó föltevésem helytálló, akkor talán illenék eltűnődniük rajta, hogy az a dehumanizáló, gyalázkodó, mocskolódó, rágalmazó, személyeskedő-lejárató propaganda- és médiagyakorlat, amelyet fölróttam ellenzéki szervezeteknek, szerkesztőségeknek és személyiségeknek, nem jellemző-e az önök praxisára is az önök sokkal kiterjedtebb sajtóbirodalmában (amelyhez persze nem tartozik a gyurcsányista Nyugati Fény, bármennyire megéri a pénzét máskülönben). Nem kellene megfontolniuk, hogy csakugyan az igazságszeretet, a ténytisztelet és a tárgyilagosság vezeti-e az önök tollát minden esetben, amikor az önöknek ellenszenves politikai és eszmeirányokkal foglalkoznak? Bizonyosak benne, hogy nincs-e okuk önbírálatra és önvizsgálatra? Nem merülnek föl önökben kételyek a saját írói és szerkesztői függetlenségükkel, gondolkodói szuverenitásukkal kapcsolatban? Nincs-e olyasmi, amiért szégyellniük kellene magukat?

Én egyáltalán nem gondolom, hogy önöknek soha semmiben nincs igazuk, és hogy önöktől soha semmit nem lehet tanulni. (Például igazuk volt abban, hogy az európai liberális és baloldali sajtó egyik vakfoltja a keresztyén közösségek üldözése a Közel-Keleten és másutt.)

Ugyanakkor az erősen korlátozott sajtószabadság (helyesen írva: „sajtószabadság”) szűk keretében az önök (a jobboldali propagandaszervezetek, médiakonglomerátumok, kiadók és szerkesztőségek) felelőssége a kialakult – formátlan és tartalmatlan – gyűlölködésért, a megmérgezett magyarországi közéletért sokkal nagyobb, mint eszköztelenebb ellenzéki versenytársaiké, hiszen önöket az állam, illetve a kormányzat által ellenőrzött hazai nagytőke nagylelkűen támogatja. (Ez nem menti föl a liberálisokat és a baloldaliakat a saját vétkeik erkölcsi súlya alól – természetesen.)

Ha önök csakugyan sokra tartják azt, hogy vállalva ellenzéki olvasóim neheztelését, maradéktalanul elítéltem a balközép ellenzék, különösen az MSZP elfogadhatatlan propagandáját, amellyel honfitársaink egy részének a méltóságát sértik, s amellyel vétenek az egyenlőség alapelve ellen, akkor kérem, nézzenek körül a saját portájukon is. Meg fognak döbbenni.

A radikális jobboldal egyik alakulatával szövetkezett balközép ellenzék – sajnos – alkalmatlannak látszik az ország kormányzására. Ez különösen azért aggasztó, mert minden óra, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök az állam irányításával tölt, tragédia a magyar népnek. Nem kizárólag, de igen jelentős mértékben Orbán miniszterelnök úr munkálkodása miatt tart Magyarország nyílegyenesen a szakadék felé.