De azt hiszem, tévedtem.

Én már próbáltam védeni a magyarországi baloldal becsületét avval, hogy tiltakoztam ellenfeleink megrágalmazása ellen. A sajtóban és az interneten mindenféle hazugságokat terjesztenek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról, és sokan, akiknek van nevük és hangjuk – és akik nagyon jól tudják, hogy a szóban forgó állítások hamisak –, mégis hallgattak és hallgatnak, hiszen ellenfelekkel szemben nem érezték, hogy lovagiasnak kell lenniük. Közgyűlöletet keltettem magam ellen avval, hogy kifejtettem: nem helyes a miniszterelnök lányát (kisebb magánjellegű tévedései miatt) milliós közönség előtt gyalázni. Megérdemelt, akár éles politikai bírálatokkal szemben természetesen nincs és nem is lehet kifogásom. De akkor nem erről volt szó.

Azt is helytelenítem, hogy Rogán miniszter feleségét és a néhai Andy Vajna filmcézár özvegyét sanda szexista megjegyzések érik. Lehet, hogy ezek a hölgyek nem viselkednek példásan – nem hallok róluk annyit, mint a bulvársajtó szorgalmas olvasói –, de valamennyien tudjuk, hogy milyen célzásokkal szokás nőket (és csak nőket) diszkreditálni, s ezt senkinek nem lenne szabad tennie, a baloldalnak különösen nem.

De az ilyesmin is rég túl vagyunk.

A magyarországi zöldekhez közel álló internetes újság publicistája „Legalább káromkodni lehessen, a büdös p****ba már!” c. művelődéstörténeti jelentőségű cikkében úgy véli, hogy a civilizációval összefér a trágár, durva nyíltszíni tombolás. Nem fogok én itt most érvelni: de a szerzőnek és a vele egyetértőknek el kellene tűnődniük rajta, hogy a mainstream sajtóban miért csak és kizárólag Magyarországon lehetséges az ilyesmi.

Miért lehetséges Magyarországon az, hogy egy piszokul szitkozódó (és semmi másról nem nevezetes) gimnazista lányból közéleti sztár válhassék, aki egy közhatalomra igényt tartó parlamenti párt összejövetelén csillog? Miért lehetséges az, hogy magukat komolyan vevő politikai erők transzparensekre, házfalakra és az égboltozatra azt írják, hogy O1G?

Nyilván lesznek olvasók, akik megjegyzik (némi joggal), hogy ezt nem a liberálisok és baloldaliak kezdték, és hogy a kormányzó jobboldal-szélsőjobboldal különféle tényezői jelenleg is űzik.

Ennek semmi jelentősége.

A rágalmazás, a személyi lejáratás, a gyalázkodás, a dehumanizáló szidalmazás és goromba gúnyolódás ellentétben áll avval az alapelvvel, amely a liberálisok és a baloldaliak legkülönfélébb irányzataiban közös: ez az egyenlő emberi méltóság elve, amely kizárja a megalázást és a kegyetlenséget. Liberálisok és baloldaliak számtalanszor megszegték ezt az elvet a történelemben: de az elvszegés miatt nem az elvet marasztaljuk el, hanem a megszegőit.

Olyan súlyos politikai helyzetben, mint a mostani, a kormányzó radikális jobboldal hatalmas ideológiai, pénzügyi, hatalmi, társadalmi és médiafölényének körülményei között a látható ellenzéknek – még akkor is, ha ügyetlenkedik, még akkor is, ha szereplőinek tisztességével és tehetségével szemben kételyek merülnek föl, s ha minden apró botlását milliószorosára nagyítja föl az állami propagandagépezet – egyértelművé kell (vagy kellene) tennie azt, hogy mi indokolja a küzdelmét, hogy miért érdemes kitartania alapvető mondanivalója mellett. Akkor is, ha a föltételek kedvezőtlenek, ha kevés az ember és kevés a pénz, ha a szervezeteket föllazítják és lerombolják lelkiismeretlen (vagy korrumpált) vezetők, ha a nemzetközi trendek se biztatnak sok jóval.

Annyit azért lehetővé kellene tenniük a látható ellenzék erőinek – mert van láthatatlan ellenzék is, amely nem titkos, csak önálló, szervezetlen egyéniségekből áll, akik szemben állnak a rendszerrel, de nem lelnek nézeteikhez politikai közösséget, s lassan ez a láthatatlan ellenzék a legnagyobb, de mivel atomizált, ereje semmi –, hogy nem szégyen ellenzékinek lenni Magyarországon.

A jobboldal a hierarchiának, a rangsornak, a fönn és lenn, a kint és bent erős elválasztásának a híve (ez a lényege, s ez volt mindig), ezért a megvetés gesztusai nem állnak neki olyan rosszul, mint a baloldalnak. Egyik esetben se szép vagy hasznos, de a baloldal esetében még tiszta morális öngyilkosság is.

S ez még világosabb akkor, amikor a baloldali durváskodónak ráadásul nincs igaza. A kormányzó jobboldal szavazói nem alacsonyrendűek. (Nem vagyok hajlandó megismételni a szocialista képviselő, Bangóné Borbély Ildikó nyomdafestéket és képernyőt nem tűrő kifejezését.) Lehetséges, hogy a jobboldali szavazók döntése, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök politikáját támogatják, téves vagy rövidlátó. (Ezt kellene az ellenzéknek bebizonyítania, ha van rá módja.) De Orbán Viktor hívei ugyanannak a honpolgári közösségnek a tagjai, mint mi magunk, s épp azért állhatunk velük vitában, mert föltételezzük – kötelességünk föltételezni –, hogy ez így van. Ha nem lenne így, akkor a képviseleti rendszernek, a parlamentarizmusnak, a választásoknak nem volna értelme. (Lehet, hogy már nincs – de ez nem azért van így, mert a „fideszesek” nem részei az emberi nemnek.)

A Bangóné hasonlatában szereplő lények nem emberek, ráadásul olyan élősködők, amelyeket gázzal és vegyszerrel szokás irtani. Undorító élőlények, amelyeket államköltségen irtanak. Tetszik érteni?

Ha embertársaink egy részét a mieinktől eltérő politikai nézeteik miatt kiirtandó parazitákhoz hasonlítjuk, igen közel kerülünk a náci/fasiszta észjáráshoz.

A Magyar Szocialista Párt és maga a képviselő tehetne nekünk egy szívességet: intézze el, szépen kérjük, hogy csak a világhelyzettől legyen muszáj rosszul lennünk, de saját magunktól azért lehetőleg nem. Ha az ellenzéki beállítottságú, érzületű választóknak ilyen pártokra kellene szavazniuk, akkor a heveny émelygés és a szavazás mellőzése között lehet csak dönteniük.

Kedves Bangóné, kérjük, azonnal mondjon le a képviselői mandátumáról. Ha nem lesz már a helyén, hibája – a személyét illetően – érdektelen lesz, magánemberként, a közéleten immár kívül, mindenki a legjobbakat fogja kívánni önnek, ha végre csöndben marad.

De az, hogy az MSZP nem követelte abban a szempillantásban Bangónétól (ahogyan követelte az ellenzéki mozgalmak és baloldali sajtó egy része, nagyon helyénvalóan), hogy távozzék, alig (vagy egyáltalán) nem megbocsátható.

Nem hivatkozhatunk ellenfeleink vétkeire, meg semmi másra se. A gyalázkodásokat és a rágalmakat, a visszataszító, trágár gorombáskodást is abba kellene hagynia mindenkinek. De ez az ügy sokkal rosszabb amannál is. Ebben az esetben jobboldali honfitársaink – tiszteletre méltó ellenfeleink – fölháborodása teljesen jogos. Ami engem illet, én bocsánatot kérek.