A CEU rektora a Klubrádiónak azt mondta: biztosan megnyitják a bécsi kampuszt, de Nádor utcai intézményüket is megtartják, bármi is lesz a Fidesztől várt jogi engedéllyel. Azt még azonban nem tudja, ha nem kapnak engedélyt, miképpen maradnak a magyar fővárosban.
Az Európai Néppárt három bölcse – akik azt vizsgálják, a Fidesz ténykedése összeegyeztethető-e a néppárti tagságával – már felvette a kapcsolatot a CEU-val, mondta el a Klubrádió hétfői Esti gyors című műsorában Michael Ignatieff, az egyetem rektora.
Ignatieff szerint az egyetem helyzete továbbra is bizonytalan, ennek ellenére azt mondta: akárhogy is, de maradnak Budapesten, de a bécsi kampuszt is mindenképpen megnyitják.
Nem zárjuk be a Nádor utcai kaput, aki idejön 5 év múlva, az is itt fog találni minket, ezt garantálom.
Még nem tudom, hogyan, de ennek jogi részének majd utánajárunk, szögezte le.
Ignatieff azt is elmondta: a bajor műszaki egyetemmel együttműködhet a CEU, de csak ha Orbán Viktor ratifikálja az amerikai társegyetemük engedélyét, ahogy korábban ígérte. De hozzátette: a CEU-t nem kereste meg a kormány azóta, hogy ígéretett kaptak rá: az egyetem Budapesten maradhat.
A Néppárt azonban világossá tette, a Fidesz csak akkor tarthatja meg tagságát, ha a CEU ügyét sikerül az egyetem számára pozitív végeredménnyel rendezni.
Ignatieff arról is beszélt: ők semmilyen politikai harcot nem kezdeményeztek a Fidesszel, nem is céljuk ilyesmi, ők csak egyetemként szeretnének működni, de
ha megtámadnak minket, meg kell védenünk magunkat.