Több szemtanú szerint a tetőzet egy része "szabályosan felrobbant, lemezek repültek mindenfelé".
Leszakadt a Nyugati pályaudvar egyik peronja fölötti tetőszerkezet egy része, írja az Index, amelynek olvasója fotókat küldött erről.
Az olvasó elmondása szerint a szomszédos irodaházból látták, ahogy a pályaudvar tetőzetének "egy része szabályosan felrobbant, fémlemezek repültek mindenfelé". A lehulló lemezek rövidre zárták a felsővezetéket is.
Az eset nem sokkal délután 2 előtt történt, a tetőelemek pár méter hosszan váltak le. Az olvasó nem írta, de a lapnak küldött fotók alapján a 12-es vágány fölötti, csarnokon kívüli részről van szó.
Az eset után nem sokkal a Mávinform a Twitteren azt írta, a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon tartós zárlat keletkezett, ezért a Budapest–Cegléd-vonalon 20-30 perccel meghosszabbodik a délutáni vonatok menetideje.
A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon tartós zárlat keletkezett. A Budapest-Cegléd vonalon emiatt 20-30 perccel meghosszabbodik a délutáni vonatok menetideje.
— MÁVINFORM (@MAVINFORM_) 2019. március 27.
(Képünk illusztráció.)