Itthon hvg.hu 2019. március. 15. 10:05

Öt rendőr kezdett ellenőrizni egy fiatalt az Orbán-beszéd helyszínén – fotók

Egy "home made" gázmaszk volt a fiúnál, öten kellett, hogy ellenőrizzék.

Orbánék kedvenc biztonsági cége, a Valton biztosítja a kormányfő március 15-i beszédének helyszínét, ahol időközben rendőrök is feltűntek, tudósított a hvg.hu munkatársa. Ő úgy hallotta, a helyszínen lévő biztonságiaknak valaki azt mondta, "az ellenzékiekre figyeljetek oda, ott már be akart jönni egy".

hvg.hu

Ugyanitt egy fiatal fiút, aki elmondása szerint videózni szeretett volna, több rendőr is ellenőrizni kezdett. Szám szerint öten állták körül. Később kiderült, hogy "home made" gázmaszk volt nála.

hvg.hu
hvg.hu

A Nemzeti Múzeum kertjében 10.30-kor kezdődik az ünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Orbán tavaly március 15-én a Kossuth téren mondott beszédet a Békemenet résztvevői előtt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.