A Terror Háza Múzeum főigazgatója a rendszerváltás 30. évfordulójának emlékévét koordinálhatja.
A történész, aki korábban az 1956-os emlékév, majd az „első világháború 100. évfordulójára történő méltó megemlékezés” koordinálásáért felelős kormánybiztos volt, most újabb feladatot kapott a miniszterelnöktől. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint március 15-től ő irányíthatja a „30 éve szabadon” emlékév szervezését.
Schmidt Mária feladata többek között az lesz, hogy koordinálja az 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket, rendezvényeket, ismeretterjesztő programokat, illetve az ezekhez előirányzott közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítő tevékenységet. A témában létrehozott emlékbizottság működéséért is ő felel majd, és „külön hangsúlyt fordít” a rendszerváltoztatás után született generációk tájékoztatására és a programokba való bevonására. Koncepciót kell továbbá kidolgozna az emlékév eseményeit feldolgozó és bemutató, „a köznevelés
rendszerében alkalmazható oktatási segédanyag” létrehozására.
Az emlékév programjaira a kormány összesen 12 milliárd forintot fordít.
Schmidt kormánybiztosi tevékenységéért díjazásban és juttatásban nem részesül, és titkárság sem segíti a munkáját.