Egy féltékenységi vita fajult emberölésig Kecskeméten, a gyanúsított a földre eső áldozat fejét tovább verte egy kalapáccsal. Előzetesbe kerülhet, 5-15 éve börtön várhat rá.
Letartóztatását indítványozta egy kalapáccsal ölő férfinak a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az ittas, 50 éves férfi február 24-én 18 óra körül jelent meg a szintén ittas 64 éves gyanúsított kecskeméti lakásán, és annak élettársával veszekedni kezdett féltékenységből adódóan. A gyanúsított ekkor a szoba sarkából magához vett egy kalapácsot, majd az ágy szélén ülő sértettet többször fejbe vágta vele, akkor is, amikor az már a földre zuhant. Az ütlegelt férfi a helyszínen meghalt. A nyomozók a 64 éves férfit még aznap éjjel őrizetbe vették, és emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt a bűncselekményt a törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Az ügyészség elrejtőzés, illetve tanúk megfélemlítése, befolyásolása veszélye miatt indítványozza a férfi előzetes letartóztatását.