Itthon hvg.hu 2019. február. 12. 13:45

Európa Tanács: Kormánypárti oligarchák kezében a magyar média nagy része

A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség – figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács.

Az ET arról számolt be, hogy jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete az elmúlt években Európában, tavaly mintegy 140 súlyos jogsértésről érkezett bejelentés az értékelés összeállításában részt vevő tizenkét nemzetközi újságíró-szervezethez.

Az újságírók elleni támadások száma folyamatosan emelkedik, tavaly kétszer annyi halálos fenyegetést jelentettek, mint egy évvel korábban. Emellett sok riportert önkényesen tartanak fogva egyes országokban, új törvények szűkítik a hatóságok, a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét, és több újságírógyilkosság ügyében továbbra sincs előrelépés a tettesek felelősségre vonásában.

Tájékoztatásában a páneurópai szervezet külön aggályosnak nevezte, hogy „Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma, Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezeiben, Törökország továbbra is az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét”.

Kiemelt fejezet a jelentésben Törökországról, Olaszországról, Oroszországról és Magyarországról van.

Ezen négy országgal röviden önálló fejezetben is foglalkoztak a dokumentumban.

A sajtópaletta 2010 óta történő jelentős átszabásával a magyar kormány mára uralja a média nagy részét, a kevés megmaradt független termék akadályok sorával néz szembe, például a hirdetési bevételek hiányával, a korlátozó szabályozási környezettel és a független újságírók hiteltelenítését célzó kampányokkal – írták.

A jelentésben felszólították a magyar hatóságokat a sajtószabadság tiszteletben tartására és védelmezésére, s ennek érdekében az érvényben lévő törvények és gyakorlatok felülvizsgálatára. A magyar részben külön kiemelik, ahogy a hatóságok vegzálták az Index oknyomozó újságíróját, Dezső Andrást, illetve a többszörös, éles szóváltást a korábbi kormányszóvivő, Kovács Zoltán és a Politico tudósítója, Lili Bayer között.

„Határozott és összehangolt politikai cselekvésre van szükség a tagországok és a szervezet részéről, hogy visszafordítsuk a sajtószabadság romlásának trendjét és erősítsük az újságírók védelmét”– hangsúlyozta Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára.

A szólásszabadság kulcsfontosságú az összes többi emberi jog érvényesüléséhez is, ezért nagy figyelmet kell rá fordítaniuk a tagállamoknak – tette hozzá.

A jelentés elkészítésében tizenkét nemzetközi újságíró-szervezet vett részt, köztük az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ), a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ), az Európai Újságírók Szövetsége (AEJ) és a Riporterek Határok Nélkül (RSF).

A teljes jelentést itt éri el.

Hirdetés