Itthon hvg.hu 2019. február. 04. 08:47

Vádat emeltek Czeglédy Csaba ellen

A Csongrád Megyei Főügyészség azt közölte, vádat emeltek Czeglédy Csaba és 20 társa ellen.

A Csongrád Megyei Főügyészség azt közölte honlapján, hogy a vádirat szerint „Czeglédy mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője a 2011. évtől kezdődően egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése általános forgalmi adó adónemben, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.”

Czeglédy Csaba a hvg.hu-nak reagált a vádemelés hírére, ezt itt olvashatja el!

Az ügyészség szerint az általa irányított bűnszervezet működése során több Magyarországon működő multinacionális vállalatnak, illetőleg vállalkozásnak közvetített diákmunkaerőt 2011 és 2017 között. „Az ehhez kapcsolódó közterhek megfizetésének elkerülése céljából Czeglédy iránymutatásai alapján létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt. A bűnszervezet által folytatott módszer szerint a döntően diákmunka közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.”

A vádlott a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 személy vett részt 8 iskolaszövetkezet, 2 korlátolt felelősségű társaság és 1 részvénytársaság keretében. A vád szerint az évek alatt 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz mindösszesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okoztak így az államnak.

Czeglédyt és társait – egyebek mellett – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

Czeglédyvel kapcsolatban korábban megírtuk, hogy:

Hirdetés