Egész héten a közmédiánál marad Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Kitartanak, először az a céljuk, hogy beszélhessenek az MTVA vezérigazgatójával, majd Papp Dániel távozását követelték. De az épület előtt megtartott sajtótájékoztatójuk után nem mehettek vissza az MTVA épületébe.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a mostani, az MTVA épületében zajló tiltakozásuknak az a célja, hogy elmondják, a szabad sajtóért küzdenek. Konkrét követelésük, hogy Papp Dániel távozzon az MTVA vezérigazgatói pozíciójából. „Amíg ez nem változik meg, nem beszélhetünk független közmédiáról.” Céljuk az is, hogy tiltsák be a fizetett kormánypropagandát is.
Beszélt arról is, ezt a hetet rászánják arra, hogy megvárják az MTVA-nál, hogy beszélhessenek Papp Dániellel. Találkoztak már hétfőn, de ezt nem nevezte beszélgetésnek Hadházy, maradnak a közmédia épületénél. Azt szeretnék, hogy a kormány „érezze a törődést”, ők elszántak.
Szél Bernadett hozzátette, azt is el szeretnék írni, hogy a közmédia végre foglalkozzon az Európai Ügyészség ügyében zajló aláírásgyűjtéssel.
Ha kidobnak az ajtón, visszajövünk. Vagy az ajtón, vagy az ablakon, de visszajövünk.
Szél is üzente, ki fognak tartani, újra megpróbálnak majd bejutni az épületbe – a sajtótájékoztató az épületen kívül volt –, ha ezt nem tudják megtenni, újra rendőrt hívnak. Szél itt megjegyezte, hétfőn is rendőrt hívtak, akik nem mentek be az épületbe, ezt szintén nonszensznek tartja.
Ez valaminek a kezdete, amit az MTVA-nál csinálunk. Túlerővel szemben vagyunk, de sokan vannak mögöttünk, akikre számíthatunk.
Hosszú távra terveznek a közmédia épületénél, minden ellenzéki képviselőt várnak, hogy végre valaki feltehesse a Hadházy által összeírt 10 kérdést Papp Dánielnek.
Ott volt a keddi sajtótájékoztatón Donáth Anna, a Momentum alelnöke is, arról beszélt, hogy a propagandamédiát fel kell számolni és kiegyensúlyozott közmédiát kell a helyén létrehozni. „Amíg ez nem történik meg, párhuzamos valóságokban vagyunk kénytelenek élni.” Miközben Donáth beszélt, Momentum-aktivisták „A propagandagép nem média” feliratú molinót feszítettek a közmédia kerítésére.
A sajtótájékoztató után Szél és Hadházy megpróbált visszajutni a közmédia épületébe, ami cikkünk megjelenéséig nem sikerült.
A képviselők rendőrt hívtak.
Hadházy azt mondta, 4-5 perc alatt kiérhetnek a rendőrök a közmédia épületéhez, 10 percnél tovább nincs értelme várni, a politikusok egyelőre a rendőrség visszajelzésére várnak.
Pár perc elteltével a rendőrség visszahívta Hadházyt, a telefon túlsó felén lévő megkérdezte a politikust, történt-e atrocitás, vagy csak annyi, hogy nem engedik be őket. „Nem tudunk bemenni” – mondta Hadházy. A rendőrség nevében telefonáló azt mondta, nem kikényszeríthető az a részükről, hogy beengedjék Hadházyt, nincs hatáskörük abban, hogy intézkedjenek. A BRFK-nál tudnak bővebben tájékozódni az ügyben, miért nem ment ki hozzájuk a hívott rendőr.
„A magyar rendőrség nem volt hajlandó abban segíteni, hogy a képviselők a jogaikat gyakorolják” – mondta Hadházy. Végül nem az MTVA, hanem a Duna Médiaszolgáltató épületébe ment a két politikus, ott várják Papp Dánielt, az ügyben, hogy nem mehettek be az épületbe, illetve a rendőrség sem segíti őket ebben, feljelentést tesznek.
Korábban megírtuk, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért még az épületben leült beszélgetni Szél Bernadett-tel és Hadházy Ákossal, a vezető szerint tökéletesen jók a közmédia híradói, azt is rendben találta, hogy riporterük az egyik alanynak elmondta, mit mondjon kamerába.