Itthon MTI 2018. december. 21. 18:17

Áder visszaküldött egy törvénymódosítást a parlamentnek

Az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) és a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök az Állami Számvevőszékről (ÁSZ), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján pénteken közzétett levelében az államfő többek között azt írta, hogy a szabályozás egyértelműen hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez a számvevők számára.

Különös jelentőséget ad ennek az a körülmény is, hogy az az átlagosnál szigorúbb erkölcsi követelményeket és magatartási szabályokat fogalmaz meg, valamint magas szintű, független és a közérdek iránt elkötelezett munkát vár el a tőlük.

Kifogásolta továbbá, hogy a törvény a pontos szabályozási tárgy és keretek meghatározása nélkül hatalmazza fel az ÁSZ szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására az ÁSZ elnökét.

Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényt észrevételei alapos megfontolását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.