Itthon hvg.hu 2018. december. 20. 11:46

444: Féligazságokkal szereli le Szijjártó a támadó riportereket

Ezúttal a CNN harcedzett újságírója pattant le a külügyminiszterről, akibe a jelek szerint senki nem tud belekötni.

Ez már a sokadik olyan külföldi interjúja a külügyminiszternek, amiben eredményesen szereli le az interjú elején kifejezetten támadó kérdezőit féligazságokkal, amikbe egy külföldi újságíró már csak azért sem tud belekötni, mert nem tud eleget Magyarországról és a kormány kommunikációs technikáiról – írja a 444 annak az interjúnak a kapcsán, amit a magyar külügyminiszterrel készített a CNN rámenős riportere, Richard Quest.

A hírportál példának hozza fel, hogy Szijjártó Péter igazat mond ugyan, amikor azt állítja, a Fideszre többen szavaztak, mint a parlamenti ellenzéki pártokra együttvéve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy többen szavaztak volna a Fideszre, mint ahányan ellene. Ennek a fordítottja igaz – emlékeztet a 444.

 

"Ha ugyanis a parlamentbe nem jutó pártok szavazatait is számoljuk, valamivel többen vannak, akik elutasították a Fideszt. Az már a Fidesz által kidolgozott és semelyik más párt által nem támogatott (ja, de a KDNP által támogatott) választási rendszer következménye, hogy a Fidesz így is kétharmados többséget tudott szerezni a parlamentben."

Szijjártó így egyebek mellett a következő üzeneteket tudta átvinni a CNN-ben: a magyar emberek 2018-ban óriási felhatalmazást adtak a Fidesznek; a túlóratörvénnyel semmi gond, mert a munkavállalók saját döntésén alapul a túlórázás; a CEU-t sem üldözte el a kormány, hiszen az intézmény Magyarországon marad, és magyar diplomát ad ki.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.