Hadházy Ákos éjfél után nem sokkal felolvashatta végre a tüntetők petícióját – igaz, nem élő adásban, ahogy szerették volna, csak a folyosón, egy operatőr kamerája előtt. Azt nem sikerült megtudni az operatőrtől, hogy mikor mehet le adásban a felvétel.
Az MTVA-székházban lévő 10 képviselő mindenesetre bejelentette: bent éjszakáznak, és ha reggelig nem adják le a felvételt, megpróbálnak eljutni a stúdiókig, hogy beolvassák a petíciót.
A képviselők közül többen is hangsúlyozták: most félre kell tenni a pártérdekeket, az ellenzék pedig azért nyúl ilyen eszközökhöz, mert az utolsó pillanatban van Magyarország, az ellenzéket teljesen kizárták a rendszerből, nincs más eszközük.
Ezután újra kimentek a tömeg elé, ahol Hadházy Ákos azt mondta: akkor fognak győzni, ha kitartóak.
„Nem baj, ha ez nem holnap történik, az sem, ha holnapután, de ha sokan segítenek, akkor győzni fogunk!” – mondta Hadházy, a szavait óriási tapssal és éljenzéssel fogadják.
Szél Bernadett Hadházy után egy viccnek nevezte, hogy ott állnak a köztévé előtt és Facebook-live-val kényszerülnek tudósítani, noha a közvetítés az MTVA dolga lenne.
Hadházy és Szél után még minden képviselő mondott pár szót. Szél angolul, Vadai Ágnes pedig spanyolul is összefoglalta a közvetítésben a történteket. Utolsó mondataikban arra biztatták a székház előtt tüntetőket, hogy nyugodtan menjenek haza, mert holnap is szükség lesz a részvételükre. Aki pedig mégis marad, vigyázzon magára, majd mindenkinek megköszönték a kitartást és a részvételt, és visszamennek a székházba, hogy megtudják, mi lett a sorsa a kamerával felvett követelésnek.
Az ellenzéki képviselőket közben – amíg kint voltak az épület előtt a tömeggel kommunikálni – kizárták a teremből, ahol korábban lepakoltak és tanácskoztak. Nem férnek hozzá a cuccaikhoz: van, akinek a gyógyszere, többeknek power bankje maradt bent. A terem helyett egy darabig a folyosón kódorogtak képviselők – azon humorizáltak, hogy annyira nem hívják őket az MTVA-ba, hogy fogalmuk sincs, melyik stúdióban mit vesznek fel. Hajnal egy után befutottak az MSZP EP-képviselői, Szanyi Tibor és Újhelyi István is.