Itthon hvg.hu 2018. december. 11. 09:18

Az Európai Bírósághoz fordul Tordai a félmilliós bohócorr miatt

A Párbeszéd politikusa hiába fellebbezett, a Mentelmi Bizottság ezt elutasította, így ki kellene fizetnie a félmillió forintos bírságot.

Ahogy korábban megírtuk, Kövér László házelnök félmillió forintos büntetést javasolt, amiért Tordai Bence korábban rossz bohócnak nevezte Polt Pétert egy parlamenti ülésen, sőt egy piros bohócorrot is vitt a legfőbb ügyésznek, akinek reakcióját egy videóban meg is örökítette. A Párbeszéd politikusa azután lendült akcióba, hogy nem kapott érdemi választ Polttól az Elios-ügyben feltett kérdéseire.

Tordai fellebbezett a büntetés ellen, de azt a Mentelmi Bizottság elutasította. A képviselő elment ugyan az ügy tárgyalására, de az ülésen nem vehetett részt – írja a 24.hu.

A Párbeszéd politikusa az ülés után azt mondta, nem nyugszik bele a döntésbe, az Európai Bírósághoz fordul. Tordai biztos benne, hogy Strasbourgban nyerni fog, és kezdeményezi a házszabály módosítását is, hogy a vesztett perek költségét a házelnöknek kelljen kifizetnie.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.