Itthon hvg.hu 2018. december. 05. 08:45

Közel 70 ezer magyar diák tántorog a szakadék szélén

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a tavalyi tanév második félévére vonatkozó adatait a magyar diákok lemorzsolódásáról.

A számok pedig nem hazudnak, a vonatkozó információk alapján a vizsgált évfolyamokon – ötödik és tizenkettedik osztály között – összesen 746 258 gyerek tanul Magyarországon, közülük

összesen 66 121 diákot, azaz az érintett diákok csaknem 9 százalékát veszélyezteti a lemorzsolódás. Ráadásul csak az általános iskolákban 41 682 gyermek érintett.

Az Oktatási Hivatal adatsorát a 24.hu ismerteti, a portál hozzáteszi, a probléma eloszlása nem egyenletes az ország megyéiben, illetve régióiban, hiszen amíg például Vas megyében „csak” 1341 diákot veszélyeztet a lemorzsolódás, addig Borsodban 7397 főt. Csongrádban a diákok kevesebb mint hat százaléka van veszélyben, addig Nógrádban több mint 16 százalékuk.

Kiderül az is, hogy ha az általános iskolákat nézzük, akkor az Észak-Magyarországi régióban csaknem minden ötödik gyereket lemorzsolódás fenyeget. Továbbá: míg Budapesten például az általános iskolákban csak 5,76 százalékos volt a lemorzsolódás által fenyegetett diákok aránya, a szakközépiskolákban még a fővárosban is 16 százalék ez az arány.

Szabolcsban és Borsodban ennél is rosszabb a helyzet. Itt a 21,32, illetve 19,43 százalékát fenyegeti a veszély, hogy idő előtt kiesik az iskolából. Régiós szinten a szakképzés tekintetében is érzékelhető az Észak-Magyarországi régió fokozott hátránya, hiszen itt a diákok közel húsz (18,83 százalék) százalékát fenyegeti a lemorzsolódás.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.