Itthon hvg.hu 2018. november. 21. 10:07

Most épp 300 millióért vesz festményeket a jegybank

Pedig ez még aprópénz ahhoz képest, hogy az Értéktár program megvalósítására az MNB Igazgatósága mintegy 30 milliárd forintot különített el.

Újabb képekkel gyarapítja műkincsállományát a Magyar Nemzeti Bank, számolt be honlapján a jegybank. A vásárlás a 2014-ben indult Értéktár program része.

Most Csernus Tibor (1927-2007) Kossuth- és Munkácsy díjas festőművész Saint-Tropez című festményének tulajdonjogát 110 millió forintért, Jan Van Der Heyden (1637-1712) Városlátkép, avagy Tér sétáló alakokkal című festményének tulajdonjogát pedig 400 ezer euró értékben kívánják megszerezni.

Ezen kívül ajánlatot tesznek Giovanni Battista Pittoni (1687-1767) Szent József halála című festményére 20 millió forintért, valamint Rippl-Rónai József: Medgyessy Ferenc Rippl-Rónai szobrával című festményének tulajdonjogára is, amit 45 millió forintért szeretnének megszerezni. Willem Adriensz Key (1515/16 – 1568) Férfiképmás című festményét 58 ezer euróért már meg is vették.

Mindez persze csak aprópénznek tűnik ahhoz képest, mekkora összeget különített el az MNB Igazgatósága 2018 végéig az Értéktár program megvalósítására: egész pontosan 100 millió euróról, vagyis mintegy 30 milliárd forintról van szó.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.