Itthon hvg.hu 2018. november. 21. 09:26

Beszélgettek, gesztikuláltak – elvitték őket a rendőrök

Nem kizárt, hogy az új gyülekezési törvényt alkalmazták a három férfira.

Meglepő esetről számol be a Népszava. Három férfi beszélgetett az utcán, közel a Déli pályaudvarhoz, amikot odalépett hozzájuk két rendőr, és igazoltatták őket. Egyikük elmondása szerint az egyik rendőr "valamilyen elektronikus ketyerével" vizsgálta az adataikat, és bár egyiküknél sem találtak semmi gyanúsat, hiszen okmányaik rendben voltak, arra kérték őket, fáradjanak be velük a pályaudvaron való rendőrörsre.

Tíz perc várakozás után elengedték őket a rendőrök, anélkül, hogy magyarázatot adtak volna az intézkedésre, papírt nem kaptak róla. A lap által megkérdezett férfi szerint esetleg a beszélgetés közbeni heves  gesztikulációja hívhatta fel rájuk a rendőrök figyelmét. A Népszava emlékeztet rá, hogy az eset már az új gyülekezési törvény hatálybalépése után történt. Eszerint demonstrációs gyűlésnek számít "a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel".

(Fotónk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.