Itthon hvg.hu 2018. november. 19. 17:52

Tarlós: Márciusban adhatják át a 3-as metró északi szakaszát

A főpolgármester szerint a következő lépés a déli szakasz felújítása lesz, mivel a középső szakasz tenderét még nem folytatták le.

A BKK már korábban közölte, most a főpolgármester is megerősítette a hírt: csúszik a 3-as metró északi szakaszának átadása. Tarlós István az Inforádiónak azt mondta, a felújítás december helyett várhatóan február és március között ér véget, de legkésőbb márciusra biztosan átadható állapotban lesz a szakasz. Ezután következik a metróvonal déli részének felújítása, Tarlós szerint ugyanis a középső szakaszra vonatkozó tendert még nem folytatták le – ő maga kétszer is visszadobta a pályázatot.

A főpolgármester elmondta, a középső szakasz felújítása fog a legtöbbe kerülni, mivel ez van a legmélyebben a föld alatt, és itt van a legtöbb állomás. A teljes felújított vonalszakaszt várhatóan 2022-ben adják át.

Tarlós arról is beszélt, mire fordítják a kormány által jóváhagyott 80 milliárd forintos támogatást. A főpolgármester szerint december 15-ig újrakötik a támogatási szerződést, mivel annak aláírása – vagyis 2016 – óta az építőiparban jelentős drágulás következett be, valamint az egész projektnek új elemei lesznek, így elvégzik az akadálymentesítést, emellett az állomások felszíni részeit és a gyalogos aluljárókat is felújítják.

Légkondicionáló viszont továbbra sem várható a felújított szerelvényekben, a főpolgármester szerint ugyanis azzal együtt a szerelvények már nem férnének el az alagutakban.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.