Itthon hvg.hu 2018. november. 14. 11:14

Szijjártó tovább titkolózik a volt macedón miniszterelnök ügyében

Elmondása szerint a macedón külügybe bekéretett magyar nagykövet sem mondott semmit Szkopjéban.

Mint azt megírtuk, Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól, miután letöltendő fegyházbüntetést róttak ki rá hazájában egy korrupciós ügy miatt. Szijjártó Péter külügyminiszter kedden nem mondta meg, hogy Magyarországon van-e Gruevszki, mondván folyamatban lévő menekültügyi eljárásról nem áll módjában nyilatkozni, de a macedón rendőrség, majd a macedón belügyminisztérium – a magyar belügyminisztériumra hivatkozva – megerősítette, hogy a szökésben lévő Gruevszki Magyarországon tartózkodik.

Az ügyben a szkopjei magyar nagykövetet is bekérették a macedón külügyminisztériumba, ugyanis az is kérdéses, hogy Gruevszki hogyan juthatott be Magyarországra, miután tavaly elővigyázatosságból elvették tőle az útlevelét az ellene folyó eljárások miatt.

Erre rákérdeztek szerdán Szijjártónál is egy sajtótájékoztatón, a 444.hu beszámolója szerint a miniszter viszont azt válaszolta, hogy

Ha a menekültügyi eljárás lezárul, akkor szívesen állunk mindenkinek a rendelkezésére. Gondolom, a menekültügyi eljárás alanya is. Addig azonban én további tájékoztatást nem tudok önnek adni.

Szijjártótól azt is megkérdezték, hogy mi zajlott a szkopjei külügyminisztériumban a nagykövet bekéretése után, erre a külügyminiszter azt mondta, a nagykövet is ugyanazt mondta, mint ő.

Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt, mert miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. Az eljárás során perdöntő bizonyítékká vált Gruevszkinek és az akkori belügyminiszternek az egyik telefonbeszélgetése, amelyben a gépjármű megvásárlásáról esik szó.

Nikola Gruevszki börtönbüntetéséről és Magyarországra szökéséről itt olvashatnak további részleteket.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?