Itthon hvg.hu 2018. november. 06. 09:02

Kikötözte az ápoltakat egy Nógrád megyei pszichiátriai otthon gondozónője

Az ápolót egy vizsgálat után végül eltávolították az intézetből.

Különös esetről számol be egy Nógrád megyei pszichiátriai otthonban egy pszichiátriai betegek jogaival foglalkozó nemzetközi szervezet. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens Commission on Human Rights – CCHR) közleményében arról ír, hogy az otthonban az egyik gondozónő két ápoltat egy padhoz, illetve fához kötözött, amely miatt vizsgálat is indult ellene.

A gondozónő a vizsgálat során azzal védekezett, hogy az ápoltak javát akarta, akik agresszíven viselkedtek, mert nem mehettek a közös kirándulásra. "Megoldásképpen" egyiküket a padhoz, a másikat egy, az udvaron álló fához kötözte, holott olyan kiszolgáltatott embereken, mint a pszichiátriai otthonokban gondozott ápoltak, kifejezetten tilos ilyesfajta önkényes és megalázó korlátozást alkalmazni.

Az esetet egy bentlakó hozzátartozója jelentette a jogvédő szervezetnek, és végül a megyei kormányhivatal is vizsgálatot folytatott az ügyben, amelynek végeztével a gondozónőt eltávolították az intézetből.

"A lekötözés, a korlátozás a pszichiátriákon sajnos egyáltalán nem elszigetelt jelenség, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez szinte mindennapos része napjaink pszichiátriai rendszerének" – kommentálta az esetet a jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amely szerint inkább arra kellene megtanítani az ápolókat, hogy hogyan lehet jó szóval, határozott fellépéssel jobb belátásra bírni az ápoltakat.

Tavaly nagy felháborodást keltett egy gödi speciális otthon esete is, amelyről egy civil szervezet azt derítette ki, hogy kényszerzubbonyt alkalmaztak, többeket pedig kulcsra zárt ajtók mögött tartottak.

(Borítóképünk illusztráció)

Hirdetés