Itthon MTI/hvg.hu 2018. november. 04. 15:39

Virágcsokorral várták Orbán Viktort Sanghaiban

Az MTI fotó tanúsága szerint a miniszterelnök ezúttal a Qatar Airways járatával utazott, nem a "nemkormánygéppel".

A miniszterelnök a hétfőn megnyíló első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eseményein vesz majd részt, de a tervek szerint tárgyal majd Hszi Csin-ping kínai államfővel is.

MTI

A miniszterelnök legutóbb 2017 májusában tárgyalt a kínai elnökkel Kínában. Az akkori látogatás során a kínai kormány az ottani legmagasabb, átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a magyar-kínai kétoldalú együttműködést.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.