2018. október. 31. 21:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. október. 31. 22:27 Itthon

ATV: Visszaadta megbízását a vízilabdázókat szexuális erőszakkal megvádoló kislány ügyvédje

Gerencsér Andrást egy ideje már elérni sem lehet.

Szakértők vizsgálják azt a kislányt, aki korábban megvádolt két vízilabdázót azzal, hogy szexuálisan zaklatták. A 24.hu információi szerint a rendőrség pszichológusok és más szakértők bevonásával elemezte, illetve elemzi a lány által elmondottakat, elsősorban arra kíváncsiak, mennyi valóságalapja van annak, hogy a vízilabdázók bántalmazták a lányt.

A sportolók ügyvédei közölték, hogy védenceiket mind a mai napig nem keresték meg a rendőrségtől. Az ATV Híradója szerette volna megkérdezni az ügyben a kislány ügyvédjét is, de Gerencsér András – aki korábban kirobbantotta az ügyet – elérhetetlenné vált, ezt a hvg.hu már korábban is megtapasztalta. Az ATV úgy tudja, az ügyvéd időközben visszaadta a megbízást, és már nem képviseli a kislányt.

A vízilabdázókkal szembeni feljelentésről elsőként a Blikk számolt be még szeptember közepén, ott azt írták, hogy "két sztársportoló" hónapokig zaklatott szexuálisan egy 11 éves kislányt. A megvádolt sportolókat először a kuruc.infó nevezte meg, majd a TV2 Tények című műsora is átvette az értesülést, nem sokkal később a vízilabdázók ügyvédei közölték, hogy személyiségi jogi pert indítanak a médium ellen, amely először tette közzé a sportolók nevét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?