Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki egy kórházban alvó betegtársát fosztotta ki.
A 21 éves férfi maga is fekvőbetegként tartózkodott a budapesti kórházban, ahol október 11-én eltulajdonította egy, a vele közös kórteremben alvó beteg mobiltelefonját. A terhelt éjszaka vette el a másik férfitól a feje mellett a párnáján fekvő készüléket, amit aztán a mosdóban egy szemetesbe rejtett.
Az ügyeletes orvosnak vált gyanússá a férfi viselkedése, aki a további ellátásról lemondva, sietősen távozni akart a kórházból. Az orvos felhívta a kórteremben fekvő többi beteget, hogy ellenőrizzék, minden értékük megvan-e. Amikor fény derült a kifosztásra, a terhelt beismerte a cselekmény elkövetését, és visszaadta a sértettnek a telefont.
A nyomozás eredményeként az ügyészség a férfit gyorsított eljárásban még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította. A bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és egy év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették, egyúttal elrendelték a terhelt pártfogó felügyeletét.