A fenti megszólítással osztogattak szórólapokat a rendőrök a múlt héten a hajléktalanok között Szegeden, bíróságra még nem vitték őket közterületen élésért, civilek is segítik őket, de arról nem lehet beszélni, hogy a városban aranyélete lenne a fedél nélkülieknek.
Tisztelt Rászorulók!
– ezzel a megszólítással osztották múlt hét elején, az utcán tájékoztató szórólapokat a hajléktalanoknak a Máltai Szeretetszolgálat utcai szociális munkásaival járőröző rendőrök. A lapon felsorolják a szállásokat, azt is, melyikért kell fizetni, melyik ingyenes, de az is szerepel a kiadványon, hol kaphatnak ételt, hol juthatnak ruhákhoz. Így lépett életbe Szegeden az utcán életvitel szerinti tartózkodást szabálysértésnek minősítő törvény. Úgy tudjuk – szemben például Budapesttel és Gödöllővel –, hogy a városban eddig nem állítottak elő egyetlen hajléktalant sem azért, mert a szabad ég alatt lakik. Arról persze nincs szó, hogy a rendőrök rájuk se néznek.
Bírságözön
„Most kaptam, nézze, megbírságoltak” – mutatja az ötezerötszáz forintról szóló csekket Józsi, aki egy társával éppen elhelyezkedett a padra terített paplanon. A sárga papíron alig kivehető, miért is rótták ki a hajléktalan férfira a büntetést, de láthatóan nem izgatja annyira őket az új eljárás, ismerős nekik a rendőrségi fellépés.
„Nekünk mindegy, kedves.
A Józsival a nagyfai börtönben ismerkedtünk meg, annyi bírságunk volt, hogy le kellett ülnünk. Nekem ötszázezret, a Józsinak meg egymillió forintot” – magyarázza Laci, miközben majszolja a reggeli kenyerét. „Könnyen összejön ám az a néhány százezer, a múltkor is két deci bor volt nálam, akkor azért büntettek, mert közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani” – mondja.
Ahogy felváltva mesélik, korábban is büntették őket, hol az ital miatt, hol hangoskodásért. Azt, hogy szabálysértésnek minősül, ha az utcán laknak, már hallották az utcai szociális munkásoktól, de nagy változást sorsukban egyelőre nem tapasztalnak.
„Reggel bementem a melegedőbe, megborotválkoztam, kaptam új ruhát. Látja? – folytatja Laci, majd előveszi a borotváját is a belső zsebéből, de enélkül is látható, hogy milyen simára borotvált az arca. „Most itt leszek egy darabig, aztán bemegyek a melegedőbe, eszem valamit, ha bírok, mert eléggé fáj a gyomrom” – sorolja a napi „menüt”. Laci most egy padra terített paplanon ücsörög, amelyet nem is tudna akárhova leteríteni, mert például a közeli téren levő padokra már karfákat szereltek tavaly, hogy ne fekhessenek oda le a hajléktalanok. Laci többnyire a szegedi lakótelepen húzza meg magát éjszakára, ha hűvösebb van, egy lépcsőházba vackol be, amikor látja, hogy elcsendesedett a ház.
A regisztrált létszámnak sincs elég hely a szállókon
„Nem is férnénk el éjjel a menedékhelyen, de a melegedőben sem nappal” – magyarázza Laci, hogy bár nappali melegedőből kettő is van a városban, úgy szoronganának ezekben, mint a heringek a konzerves dobozban. „Bemegyünk, tisztálkodunk, ha kell, mosunk, aztán továbbállunk” – magyarázza a férfi, aztán azt is, hogy estére azok mennek be a menhelyekre, akiknek jut hely. Ő maga inkább kint alszik a paplanjával, amíg lehet.
Szegeden nagyjából kétszázötven regisztrált hajléktalan él, szakemberek szerint előfordulhat ugyan, hogy egyeseket két helyen is, a hajléktalanellátást működtető Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás intézményeiben, illetve a Máltai Szeretetszolgálatnál is nyilvántartanak, de valószínűbb az, hogy jóval többen vannak, csak éppen nincsenek szem előtt, legfeljebb a melegedőkbe térnek be. Ezekben a „forgalom” többnyire valóban a regisztrált létszám többszöröse.
Az ellátásban, ha krízis idején minden helyet megnyitnak, körülbelül százhatvan férőhely van, a férőhelyek töredéke jut a nőknek. Eddig az Indóház téren levő átmeneti szálláson, ahol térítési díjat kell fizetni, tucatnyi nő kaphatott szállást. Viszont ezt az épületet éppen novemberben zárják be, mert már régóta veszélyes. A Máltai Szeretetszolgálat kórháza kapott új helyet a nyáron, most ennek a helyére költöztetik a bezárt szálló lakóit. Ide jöhetnek majd be a krízisidőszakban a fedél nélkül élő férfiak is, de plusz férőhelyet kapnak a nők is, a téli időszakban ezért nem kell majd fizetniük. Ezen kívül még egy szállás működik, ahol részben fizetős helyek vannak, de a téli időszakban plusz tíz-tizenkét ingyenes helyet is biztosítanak.
A Szeged környéki kiserdőkben, az ártereken sokan élnek sátrakban, kalyibákban, de vannak régóta elhagyatott épületek, ahol szintén többen telepedtek le. Ezek nagyrészt magántulajdonú területek, így az itt élőkre nem vonatkozik a törvény, igaz, a városlakóknak sincs dolguk velük. Nem úgy, mint a belvárosban élőkkel, akiken viszont a hivatásos támogatókon kívül civil önkéntesek is igyekeznek segíteni.
Akiknek nem mindegy, mi lesz a hajléktalanokkal
A „ládások” már három éve gyártják a szendvicseket, szervezik beszerző útjaikat. Az ötlet Somi Béla fejéből pattant ki, amikor hallott a Pécsett felszerelt szeretetládáról (amelyet azonban a minap leszereltek). Somi Béla sajátkezűleg, pedig nem szakmája, barkácsolt egy ládát, majd még egyet és még egyet. Így most a városban három szekrénykét lehet megtölteni élelemmel (igaz, egynek most helyet keresnek, mert eladták az épületet, amelyre felszerelték). Somi Béla és csapata egyébként már jól összeszokott, 2015 nyarán, a szegedi vasútállomáson ismerkedtek össze. Van közöttük menedzser, vállalkozó, hivatalnok, nyugdíjas, és munkanélküli is. Amikor a feladatot, amelyet a menekültválság adott akkor sok szegedinek, elvégezték, a csoport tenni akarása nem hagyott alább, már 2016 februárjában kenték a szendvicseket. A szekrény polcaira pakolt élelmiszereket ráadásul nem csak a fedél nélküliek viszik.
A „ládásokhoz” pár éve gyakornokok is csatlakoznak, mert épp három éve indult egy kurzus a Szegedi Tudományegyetemen, amelyen az önkéntességet tanítják. A kurzus ötlete is egyébként a szegedi vasútállomáson összeverődött több száz fős csapat néhány egyetemi oktatójától indult. A harmadik tanév elején kétszer annyian jöttek a kurzusra, mint kezdetben. „Megduplázódott a hallgatók és a civil csoportok száma is” – mondja Juhász Judit, a 2017 tavaszán indult karközi kurzus népszerűségéről. Judit a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán tudományos segédmunkatársként dolgozik, a Közösségi önkéntesség néven futó karok közötti kurzust koordinálja. „Míg az első alkalommal körülbelül harmincan jelentkeztek hozzánk, az idén már hetven hallgató vette fel a kurzust” – folytatja Judit, aki szerint szinte mindegyik karról érdeklődnek az önkéntesség iránt.
A tanfolyamon a hallgatók először egy elméleti képzést kapnak a közösségi önkéntesség módszertanáról és a civil társadalom kérdésköreiről. Ezt követi a szegedi civilek bemutatkozása, a hallgatók és civil csoportok szabad beszélgetése. A hallgatók az ismerkedés után eldönthetik, mely szervezetek munkájába kapcsolódnának be szívesen (jelenleg már tizennégy szegedi civil csoporthoz mehetnek). A kurzus munkájában nyolc oktató dolgozik önkéntesen, ők mentorálják a diákokat, segítik a kapcsolatfelvételt és a reflexiót. Végül, a szemeszter végén a hallgatók csoportonként egy-egy prezentációban mutatják be a félév munkáját.
A kurzus néhány oktatója éppen a múlt héten számolt be a karközi kurzus tapasztalatairól a Magyar Regionális Tudományi Társaság Vándorgyűlésén, ahol úgy tűnt, az országból többen is érdeklődnek a szegedi kezdeményezés iránt, és indítanának hasonlót.
Összes cikkünket, amely azzal foglalkozik, mit hoztak a hajléktalanoknak az új jogszabályok, itt olvashatja.
Kortárs írók és művészek indítottak petíciót a hajléktalantörvény ellen
