„Olyan iskolákra van szükség, ahová a gyerekek úgy jönnek be reggel és úgy mennek el délután, hogy úgy érzik, ezt a napot is megélték és nem túlélték” – így képzeli az ideális iskolát Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, aki egyben a győri Révai Gimnázium igazgatója.
HVG: Úgy is mint pedagógus és szülő, ön szerint a középiskolát kinek kell kiválasztania: a szülőnek, vagy annak a gyereknek, akinek az életéről van szó?
Horváth Péter: Az a legjobb, ha közös a döntés. Biztos arra is van példa, hogy jól sül el az erős szülői ráhatás, főleg hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknál. De hosszú távon biztosan nem jó, ha valaki a gyereke véleménye ellenében dönt az iskoláról. A 12 éves gyerekeknek vannak már saját motivációik, miközben kisgyermekkorban még az a fontos, ha a szüleik, a nagyszüleik, az óvónénik megdicsérik, hogy milyen okos vagy ügyes. A gyerekek sokszor ezért csinálnak meg dolgokat. Akinek később sem lesz meg a belső indíttatása, és mindig csak külső elvárásoknak akar megfelelni, az nehezebben boldogul. A szülő akkor tud igazán jót tenni, ha nagyon jól ismeri a gyerekét. Ehhez pedig nagyon sokat kell vele lennie. Ha így lesz, akkor jó döntést fognak hozni.
HVG: Ennek a jó döntésnek a megszületéséhez megfelelő a magyar középiskolák kínálata? Jó az, hogy nyolc, hat és négy évfolyamos iskola közül is lehet választani?
H. P.: Összességében elegendő a kínálat, és semmiképpen sem szeretném, ha ebből elvennénk. Miközben nem vagyok biztos abban, hogy kilencévesen nem túl korai-e a választás. Kétségtelen azonban, hogy az iskolák között kimutathatóan nagy különbségek vannak. Miközben Finnországban inkább az iskolákon belül vannak ilyenek, tehát alapvetően minden iskolába járnak kimagasló, jó és kevésbé jó képességű diákok is. Ilyen szempontból nálunk szegregált az iskolarendszer, valóban vannak elitgimnáziumok, és vannak azok, ahová többségében az onnan kimaradó gyerekek kerülnek.
HVG: Ezek alapján nem lenne jobb a magyar iskolarendszert felülvizsgálni?
H. P: Nem hiszek az egységesítésben, abban, hogy mindenhol mindenkinek ugyanazt kellene csinálnia. Az a legfontosabb, hogy minden osztályban, iskolában lévő gyereknek lehetősége legyen arra, hogy bármit elérjen, a képességei szerint fejlődjön. Kellene olyan minimumszint, amit el kellene érnie mindenkinek, de afölött az erősségeinkkel kellene foglalkozni. Az egyik híres fizikus mondta a közelmúltban, hogy ő egész életében a legtöbbször nyelvtant tanult, mert abból állt rosszul. Majd feltette a kérdést: vajon mi lett volna, ha már gyerekkorában is a fizikával foglalkozott volna? Hatosztályos gimnázium igazgatójaként semmiképpen sem akarnám eldönteni azt a vitát, hogy a négy-, a hat- vagy nyolcosztályos iskola-e a jobb. Nem fogok egyik mellett sem érvelni. A mi tantestületünk azért választotta annak idején ezt a képzési formát a négy évfolyamos mellé, mert szerintünk 12 éves korban már megalapozottabb döntést lehet hozni a továbbtanulásról, és a kiemelkedő tehetségek is észrevehetők. Ez utóbbi persze 10 éves korban is felfedezhető, de akkor még a szülői háttér nagyban befolyásolja a gyerek motivációját. Matematikaversenyeken például nagyon jól látszik, hogy szorgalommal, jó tanárral és támogató szülővel sokáig lehet sikereket elérni. Ilyen értelemben a képesség később válik el a szorgalomtól. Ez két nagyon fontos tulajdonság, nem akarom lebecsülni egyiket sem. Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó mondta egyszer ezzel kapcsolatban, hogy ő kifejezetten ügyetlen volt a labdajátékokban, nem volt tehetséges az iskolában sem, a játékostársai is magasabbak voltak, úszni sem tudott nagyon jól. De elmondása szerint az ő tehetsége az volt, hogy mindig ő akarta jobban.
HVG: Ha már az elitiskolákról esett szó, azoknak valóban könnyűnek tűnhet kimagasló eredményeket elérni, ha kiválasztják a legjobb diákokat.
H. P: Egy-egy városban a két, Budapesten a 15 legjobb iskolába akar menni a tehetséges diákok 80 százaléka, így azok az iskolák valóban erősen tudnak szelektálni, és a felvételin legjobban teljesítőket veszik fel. Ez nyilván nagyon nagy lehetőség, ugyanakkor hatalmas felelősség is. A tanári munka nem lesz könnyebb, de talán több a sikerélmény. Én azért mentem tanárnak, hogy a gyerekeknek átadhassam a „tudást”, és a diákjaimtól sokat is kapok vissza. Így lehet kimagasló eredményeket elérni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az iskolák jobbak, többet adnak hozzá, mint egy másik, legfeljebb az eredményeik látványosabbak. Lehet, hogy egy falusi, kis létszámú iskola a tananyagban kevesebbet ad, de cserébe ott hatalmas életteret és más ismereteket kaphatnak a diákok. Azt nevezném jó iskolának, amelyikről az ott tanuló diák 8–10 év múlva is azt mondja, hogy „jó iskola volt”.
A teljes interjú a HVG Középiskola 2019 kiadványában olvasható. A kiadványt ide kattintva megrendelheti.
