Várják a bejelentéseket a Budapesten észlelt patkányokról.
"A nagy patkányszámláló" néven indított Facebook-oldalt a Párbeszéd, amely azt kéri, hogy aki lát patkányt, jelezze az oldalon.
Korábban beszámoltunk róla, hogy több budapesti kerületben is elszaporodtak a patkányok, főleg azóta, hogy a patkányirtást végző eddigi cétől, a Bábolna Biótól átvette egy új konzorcium az irtást, a Bábolna Bio szerződésének lejárta és az új megbízás megkötése között pedig lényegében nem irtotta senki a patkányokat.
A Párbeszéd azt írja, a párt I. kerületi önkormányzati képviselője, V. Naszályi Márta a nyáron kezdett vizsgálódni a témában, miután rengeteg bejelentés kapott, és ő is arra jutott, hogy a szolgáltatóváltás miatt három hétig semmilyen közszolgáltató cég nem végzett patkányirtást Budapesten, ennek nyomán 2-szeresére nőtt a patkányok észlelt jelenléte a fővárosban 2017 július-augusztusi adatát összevetve 2018 hasonló időszakával.
A párt azt írta, továbbra is ömlenek hozzájuk a bejelentések, amelyek közös pontja, hogy olyan közterületeken és élőhelyeken is találkozni patkányokkal, ahol ez korábban ismeretlen jelenség volt. A friss jelzések a XI. kerületi Ulászló utca társasházi lakásaitól a Kapisztrán téren át a Schulek lépcsőig terjednek, de volt, akinek buszmegállóban birizgálta cipőjét az állat.
Bár az irtással megbízott, négy kisebb vidéki cégből összetett, korábban inkább légi szúnyogirtással foglalkozó cég azt állítja, ura a helyzetnek, a párt szerint a tények nem ezt mutatják, mert a vállalt 24 órás határidő helyett többnapos határidővel dolgoznak, s nem jutnak el mindenhova.
A párt ezért is indította el egyfajta segítségképpen a patkányszámláló oldalát, ide lehet beküldeni a jelzéseket a patkányészlelésekről.