Itthon Dercsényi Dávid 2018. október. 02. 05:30

Börtönbe vonulás helyett búcsúmeccsre jár az elítélt polgármester

Jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatom meg, nem vagyok rá felhatalmazva – mondta hvg.hu-nak Rácsai Lajos, Veres Margit jogerősen elítélt volt balmazújvárosi polgármester ügyvédje, aki mindent megtett, hogy védencének ne kelljen börtönbe vonulnia, korábban még kegyelmi kérvényt is beadott a köztársasági elnökhöz.

2018. június 27-én kellett volna megkezdenie ötéves börtönbüntetését Veres Margitnak, Balmazújváros volt polgármesterének, akit a Debreceni Törvényszék jogerősen elítélt hivatali vesztegetés bűntettéért. Veres máig nem vonult börtönbe. Legutóbb pár nappal ezelőtt a balmazújvárosi focicsapat edzőjének, Horváth Ferencnek a búcsúján volt látható, a Balmaz Tv felvételén az utolsó meccs után ölelgeti meg a csapattól távozó edzőt.

Veres Margitot a bíróság szerint 400 ezer forinttal és egy autóval kente meg egy vállalkozó annak érdekében, hogy szerezzen támogatást az illető rendezvénycsarnokának felépüléséhez. A jogerős ítélet ellenére mégsem vonult börtönbe Veres Margit, és bár a BVOP elrendelheti az elítélt elővezetését vagy a törvényszék elfogatóparancsot adhat ki, esetünkben ez nem történt meg.

A Debreceni Törvényszék hvg.hu-nak küldött válasza szerint azért, mert Veres Margit kegyelmi kérvényt adott be Áder János köztársasági elnöknek, az igazságügyi miniszter pedig elrendelheti a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg a köztársaság elnök nem dönt. (Ezen felül pedig Veres Margit rendkívüli jogorvoslattal is élt, felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához.) "Mivel halasztás engedélyezéséről a kegyelmi eljárás keretében kerülhet sor, ezért ezen eljárásról és annak eredményéről az Igazságügyi Minisztérium Kegyelmi Főosztálya adhat felvilágosítást", írja a törvényszék. Írtunk tehát szeptember 21-én az Igazságügyi Minisztériumnak, érdeklődve, hogy milyen döntést hoztak a halasztásról, de azóta nem sikerült azt a kérdést megválaszolni. Rácsai Lajos, Veres Margit ügyvédje azt mondta a hvg.hu-nak, védence jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatja meg, nincs rá felhatalmazva.

Akár kegyelem nélkül is lehet kérni a szabadságvesztés megkezdésére "rendes halasztást", de csak két évig terjedő szabadságvesztés esetén, és csak nyomós okból, pl. terhesség, egy évnél fiatalabb gyerek stb. Két évnél hosszabb szabadságvesztésnél pedig csak akkor lehet halasztani, ha a kérelmezőnek az életét veszélyeztető betegsége van. De mindez a rendes halasztásokra vonatkozik, nem a kegyelmi kérvényesre.

Ha valaki kegyelmi kérvényt ad be, az IM parlamenti államtitkára átruházott hatáskörben elrendelheti a börtönbüntetés elhalasztását vagy félbeszakítását (a kegyelmi folyamat leírásához Nagy Anita Börtönügyi Szemlében megjelent 2017-es tanulmányát vettük alapul). A törvény nem sorolja fel, milyen okok miatt történhet ez meg, csak példákat sorol: lehet egészségügyi, családi ok, és lehet közérdek is.

Kegyelmi kérvényt az elsőfokú bíróságon kell benyújtani, az beszerzi az iratokat, legkésőbb 30 napon belül felterjeszti az igazságügyi miniszterhez. Onnan kerül fel véleményezéssel a köztársasági elnökhöz, aki dönt, majd ezt ellenjegyzi a miniszter – itt elvileg egy visszautasítással megakaszthatná az elnöki kegyelmet, de az ellenjegyzés gyakorlatilag formalitás, nem tesz keresztbe a köztársasági elnöknek.

Veres Margitnak a statisztikákat nézve nem sok esélye van az elnöki kegyelemre: 2017-ben 235 kérelem érkezett Áder Jánoshoz, és ebből 1 esetben született pozitív döntés, ez 0,43 százalékos kegyelmi arány. 2016-ban még 4,43 százalék volt: 495 esetből 22-ször döntött a kegyelem mellett Áder János.

A 2012-es vesztegetési ügyről az Átlátszó tudósítása alapján a következőket érdemes felidézni: a bíróság bizonyítottnak látta, hogy Király Sándor 400 ezer forinttal és egy fiktív adásvételi szerződésben egy autóval vesztegette meg Veres Margitot, hogy az általa épített sportcsarnokhoz, a König Rendezvényközponthoz szerezzen 180 millió forint támogatást. A város 450 milliós támogatási keretet kapott abban az évben, és a jegyző úgy tájékoztatta a képviselőket az illetékes bizottság ülésén, hogy ebből 180 milliót a rendezvényközpont építésére kell fordítani, jóllehet ilyen kötelezettség nem volt. Ezt az állítást aznap Tiba István polgármester megismételte a képviselő-testületi ülésen. A vállalkozó 5 millió forintot küldött Tiba Istvánnak egy borítékban, amelyből Veres kivett 400 ezer forintot. Tiba azt vallotta, ez a pénz kölcsön volt, amelyből a városi sportcég tartozását egyenlítette ki. De az ügyletnek nem volt semmilyen írásos nyoma, hívja fel a figyelmet az Átlátszó, a szóban forgó kft. pedig nyereséges volt, és a boríték átadásának napján 74 milliós készpénzállománya volt. A bíróság ezzel a mozzanattal azonban nem foglalkozott. Veres Margit függetlenként indulva 2014-ben váltotta Tibát a polgármesteri székben, és csak a jogerős ítélet után kellett távoznia a tisztségből.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.