Itthon Tóth Richárd 2018. október. 01. 06:30

„Megmutattuk, hogy a Fidesz legyőzhető”

A baloldali ellenzéki pártok által támogatott jelölt legyőzte a Fidesz indulóját a XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Németh Angélát helyben már most a magyar Merkelnek hívják többen, az ellenzék pedig életjelet adott magáról. Riport Rákospalotáról.

„Megnyertük, megnyertük” – zengett percekig a helyi DK-iroda, amikor a feldolgozottsági adatok éppen túllépték a 90 százalékot vasárnap este, és Németh Angéla megbízhatóan vezetett a fideszes László Tamás előtt. Ellenzéki pártok háza táján ritkán tapasztalni olyan hangulatot, mint múlt éjjel Rákospalotán, többen úgy gratuláltak a leendő polgármesternek, hogy

itt a magyar Merkel.

Abban mindenki egyetértett, hogy több ilyen pillanatra lenne szüksége az ellenzéknek, de volt, aki már annak is örült, hogy megmutatták: a Fidesz legyőzhető. „Leginkább magunknak mutattuk meg, az ellenzéknek” – mondta egy Liberálisok-kitűzős férfi.

A tetszhalott állapotot követő életjelet hamar pálinkával és pezsgővel tették emlékezetessé a helyi aktivisták és kampánysegítők, egyikük azt kiabálta hangosan:

 Rákospalota bevehetetlen palota.

A végeredmény teljes feldolgozottságnál és 34,36 százalékos részvétel mellett:

  • Németh Angéla (RÁTE-Szolidaritás, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az Liberálisok támogatásával) – 11 287 szavazat (50,9 százalék)
  • László Tamás (Fidesz-KDNP) –10 590 szavazat (47,8 százalék)
  • Kerezsi László (Munkáspárt) – 275 szavazat (1,24 százalék)

A kerületben azért tartottak időközi választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen. Németh korábban alpolgármester volt a kerületben, győzelme után azt mondta a hvg.hu-nak, hogy ennek országos mintaként kell szolgálnia az ellenzéknek. Ha megkapja a bizalmat és a támogatást, egy év múlva, 2019 őszén is elindul a polgármesteri székért, addig pedig abban bízik, hogy az elődje alatt összeállt alkalmi koalíciók – senkinek sincs többsége a testületben, Hajdu gyakran kényszerült alkalmi egyezkedésekre, paktumokra – tovább tudnak működni az ő polgármestersége alatt is. Amikor beszélgettünk, fideszes ellenfele még nem gratulált neki, de Németh azt mondta, „ismerve László Tamást, meglepne, ha ez megtörténne”.

Németh Angéla
Fazekas István

Az áprilisban parlamenti mandátumot szerző – és szintén László Tamást legyőző – Hajdu azt mondta lapunknak, ő egész nap győzelemre készült, így nem lepte meg az eredmény. Fogadásokat is kötött, most azon van, hogy bevasalja nyereményeit. Szerinte a győzelem kulcsa az volt, hogy míg ők tisztességes kampányt folytattak, ellenfelük közel sem (a Fidesz automata telefonhívásokkal bombázta a kerületieket, hogy ha Németh győz, megszűnik az orvosi ellátás a kerületben, később az aktivisták szóban is ezzel ijesztgettek), „békességet hirdettünk, de csak békétlenséget kaptunk” – mondta a volt DK-s polgármester. Hajdu is úgy véli, ez a győzelem országos példaként szolgál majd, bár hozzátette, az ellenzék nincs jó állapotban.

Olyan állapotban van, amilyen állapotba hozta magát. Ha továbbra is a személyi ambíciók kerülnek előtérbe, arra a sorsa jutunk, amilyenre eddig is. Ha ezeket félre tudjuk tenni, az eredmény jönni fog, ahogy itt is nyertünk.

Arra a kérdésre, hogy mi kell ehhez, a képviselő azt mondta, a választói akaratot kell előtérbe helyezni. „Tegyük félre a legyártott elméleteket és pártideológiákat, az nem érdekli a választókat.”

Mondjuk ki, hogy mi nem hatalomra törünk, mint a Fidesz, hanem szolgálni akarjuk az embereket.

Az est fénypontja Németh győzelme mellett az volt, amikor a helyi DK-irodába megérkezett Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is, őket legalább akkora tapsvihar fogadta, mint a Fidesz vereségét.

A XV. kerület egyébként érdekes hely – és nem elsősorban azért, mert itt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évében is jellemzően balra ikszelnek az emberek. „Sziget ez”, ahogy egy helyi zöldséges mondta, amikor felvetem neki, hogy itt nagyjából ugyanannyi ellenzéki plakátot látni az utcákon, mint fideszest. László Tamás csapata kitett néhány áprilisról megmaradt plakátot is, ami rossz ómennek bizonyult, akkor is kikapott, most is. „Ha nyert volna, akkor sem övé lett volna a győzelem, hanem Orbáné” – ez volt az általános vélekedés helyben, ugyanis László már több választást is bukott, ha ezt behúzta volna, az csak a Fidesz és Orbán elsöprő országos népszerűségének lett volna köszönhető. De most sem sikerült győzelmet szállítania, ezzel nagy valószínűséggel az utolsó esélyét bukta.

Fazekas István

Vasárnap kora délután az egyik szavazókörnél egy idős házaspár azt mondta, ők azért jöttek voksolni, mert nem akarnak Zuglóba vagy Újpestre menni orvosi ellátásra – hittek tehát a fideszes fake news-nak, de saját bevallásuk szerint nem érdekli őket a politika, Hajdu alatt „jól éreztük magunkat”, bár akkor sem jártak szavazni, azóta nem sok minden változott, mondták. Erre a kijelentésükre kisebb vita alakult ki a szavazókör előtt, volt olyan Fidesz-kitűzős rákospalotai, aki azzal a kijelentéssel érkezett szavazni, hogy

itt egyetlen migránst sem akarok látni.

A XV. kerület látszólag álmosan vette tudomásul, hogy polgármestert választanak helyben, ugyanakkor többen feltették az áprilisi lemezt, napközben azt mondogatták, 30 százalák alatt Lászlónak, fölötte Némethnek áll a zászló.

„Egy évig a budapesti Hódmezővásárhely lehetne ez a kerület, aztán úgyis mindent maga alá gyűr a Fidesz jövő októberben” – mondta egy fiatal helyi apuka, miközben lányát lökte a hintában.

A párhuzam nem véletlen, Márki-Zay Péter a kampányhajrában személyesen is besegített Rákospalotán, közösségi oldalán még vasárnap is arra sarkallta követőeit, menjenek el szavazni, mert „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota nem kerülhet a korrupt, bűnözőket és terroristákat Magyarországra letelepítő Fidesz kezére”.

Abban mindenki egyetértett, a baloldalnak ideális terepen Németh győzelme országosan is erőt adhat az ellenzéki pártoknak, a kérdés csak az, hogy „túl tudnak-e lépni azon, hogy mindegyikük megfürdik Németh Angéla sikerében, majd felteszik a régi lemezt” – foglalta össze a következő hetek, hónapok nagy kérdését Németh egyik kampányembere.

XV. kerületi szavazatok
Fazekas István

Napközben ellátogattam a helyi Fidesz irodába is, de egy bemutatkozni elfelejtő férfi azt mondta, mivel nem vagyunk felírva, nem mehetünk be. Pedig akkor még volt hangulat az udvaron, eszegettek, iszogattak, osztottak, szoroztak László hívei. Este már senki sem ült az odakészített műanyag székekben, síri csend honolt a Neptun utcai házban. Nem ehhez szokott a Fidesz.

*

Már az eredményhirdetés után, egy buszmegállóban botjára támaszkodó néni sírdogált. Kérdésemre, hogy miért, csak annyit motyog maga elé:

„Elesett.”
„Beütötte magát?”
„Nem én. A kerület.”

Nem firtattam, mire gondolt pontosan: Soros György, migránsok vagy megszűnő orvosi ellátás.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.