Betoppant az azonnali kérdések órájára a miniszterelnök, a jószándékú kérdésekre adott csak normális választ. Demeter Márta elvett tőle egy jó poént.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel a kilakoltatásokról kérdezte a miniszterelnököt, azt mondta, május óta 1300 kilakoltatás történt, egy olyan kormány ideje alatt, amelyik arról beszél, kihúzták az embereket a bajból. Z. Kárpát úgy tudja, a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére létrehozott Nemzeti Eszközkezelő is kezdeményezett már kilakoltatást. Sok szabálytalanságról is tud, például hogy egy teljesült követelést akarnak behajtani, vagy kétszer követelik ugyanazt az összeget.
Z. Kárpát szerint "tarthatatlan, hogy a kormány gazdasági sikerről beszél, miközben ezrével lakoltatják ki az embereket".
Orbán Viktor miniszterelnök, miután a szükségesnél nem érezte bántóbbnak a kérdést, normális választ adott. Azzal jött, a kormány nem lakoltat ki senkit, ahhoz bírói határozat kell, így ezt rajtuk számonkérni nem helyes. A kormány kilakoltatási moratóriummal és az önkormányzatokon keresztül próbál segíteni. Azért az is kiderült, ha nem érzékeli jószándékúnak a kérdést, Z. Kárpátot lerendezi annyival, beszélje meg a kérdést a tőle karnyújtásnyira ülő képviselőtársával (vélhetően Gyurcsány Ferenccel – a szerk.), aki emberek százezreit, millióit csalta devizahiteles ügybe.
Orbántól elvették a poént
Az LMP-s Demeter Márta azt kérte számon Orbánon, hogy alig jár uniós csúcstalálkozókra, "a minicsúcsra sem ment el", nincsenek érdemi javaslatai, viszont belekeveredett uniós pozícióharcokba.
"Ön eszközzé vált mások játékában, a magyar miniszterelnököt használják fel mások a saját belpolitikai játékaihoz. Ön nem más, mint sakkfigura mások játszmájában, ami nem szól másról, mint ki legyen biztos, bizottsági elnök, mi jusson az egyes pártoknak."
Demeter szerint a felállás mindegy, a lényeg, hogy a mulitk érdekét képviseljék.
Orbán egy hatalmas sóhajjal kezdi a választ, arra számított, frappáns választ tud adni Demeternek, de az azonnali kérdés címe (milyen érzés sakkfigurának lenni) konkrétan nem hangzott el. Pedig erre azt mondhatta volna, "király érzés".
Válaszában felsorolta, hány uniós tanácskozásra ment el, Szófiában át is adott egy javaslatot, a "minicsúcson" pedig semmi keresnivalója nem volt, oda a bevándorláspárti miniszterelnököket hívták meg.
"Strasbourgban is megkérdezték, miért nem voltam a Pride-on. Mit kerestem volna én ott? Ugyanezt tudom mondani erre, mit kerestem volna a minicsúcson?"
Orbán szerint nem életszerű, hogy ezt felróják neki. A multik érdekének képviseletére a bankadót és a multik megadóztatását hozta fel ellenérvnek.