Egyrészt a zászlók szinte azonnal eltűntek, másrészt szakmai körökben nem mindenkinek tetszett az újítás.
Korábban mi is megírtuk, amikor Békásmegyeren elhelyezték az első zebrazászlókat: ennek lényege, hogy a gyalogátkelők mellett az önkormányzat elhelyez egy-egy fényvisszaverő zászlót, amivel a gyalogos jelezheti az autósoknak, ha át akar kelni. Nem sokkal később több ilyen zászlózebrát is kihelyeztek Óbudán, azonban az újítás nem tartott sokáig: az óbuda.hu most azt írja, hogy beszüntetik a zászlózebrákat.
Az önkormányzat most mégis úgy döntött, hogy nem folytatja a projektet, és a már kihelyezett zászlótartó oszlopokat is leszerelteti. Két ok vezetett ehhez az elhatározáshoz: egyrészt a zászlók szinte azonnali eltűnése, másrészt a kezdeményezés szakmai fogadtatása
– írják. A projekt kezdetén összesen tíz ilyen zászlót helyeztek el a zebrák mellett, de ezeknek alig másfél nap alatt lába kélt. Az önkormányzat számított rá, hogy az eszközöket előbb-utóbb pótolni kell, de arra nem voltak felkészülve, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik. A rendszert ezért most beszüntetik, de azt ígérik, hogy újragondolják a koncepciót.
A portál szerint a kihelyezést szakmai körökben sem fogadta mindenki pozitívan: az eseményről szóló Facebook-poszthoz nagyon sok kritikus komment érkezett, a legtöbb esetben olyanoktól, akik hivatásszerűen a közlekedéssel foglalkoznak. A legtöbben azt vetették az önkormányzat szemére, hogy a zebrazászlók a gyalogosok alárendelt helyzetét erősítik, és az autósok helyett inkább őket kényszeríti magatartásváltoztatásra.