Itthon hvg.hu 2018. július. 12. 09:58

Őrizetbe vették az inárcsi gyilkosság gyanúsítottját

A 61 éves férfi vélhetően azért gyilkolt, mert tetemes adósságot halmozott fel, a gyámhatóság pedig el akarta venni tőle öt gyermekét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfi ellen, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki az inárcsi gyilkosság ügyében. Őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – olvasható a rendőrség közleményében.

Mint arról beszámoltunk, munka közben leszúrtak egy hivatali dolgozót a Pest megyei Inárcson. A támadó az ügyintézés során sebesítette meg késével a nőt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 61 éves helyi férfit a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták.

"Úgy tudom, hogy egy nyugdíjas rendőr gyilkolt. Bement a hivatalba, ideges lett, majd nyakon és hason szúrta szegény nőt. El akarták venni tőle a házát, a gyerekeit pedig otthonba vitték volna. Ezt akarta megakadályozni, ehhez akart segítséget kérni" – nyilatkozta az Origónak egy helyi férfi.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. május. 09. 17:43

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

A sikeres élet tele van kudarcokkal, ezek határozzák meg, mire viszi az ember – mondja Csányi Vilmos etológus, aki méltató szavak, vastaps és kedves ismerősök közepette ünnepelte közönség előtt 90. születésnapját. Miért nevezték Véres Vilmosnak a diákjai, miben hasonlítanak a kutyák a kereskedelmi televíziók nézőihez, és hogyan kell intellektuálisan gátlástalannak lenni?