Itthon hvg.hu 2018. június. 07. 10:05

Még mindig csak követik, már a Dél-Alföldön jár a medve

Csütörtökön reggel Csongrád megye északi határánál, Tömörkény határában látták a messzire kóborolt állatot. Egyelőre nem jelent veszélyt, így nem fogják el, csak figyelik.

A rendőrség nagy erőkkel követi és figyeli a medve mozgását, mondta Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója a hvg.hu-nak. Az állat csütörtök reggel Csongrád megye északnyugati határánál, Tömörkénynél járt. A medvének nem a hajtása és zavarása a cél, hanem elsősorban csak nyomon követnék.

A fokozottan védett állat eddig nem bántott sem embert, sem állatot, és semmilyen jel nem utalt arra, hogy bármilyen élőlénnyel agresszív akart volna lenni, mondja Verpik. Az állatot akkor fognák meg, hogyha olyan szituációba kerülne, amikor ez könnyen kivitelezhető, vagy vészhelyzetet okozna, például ha betévedne egy udvarba, ahol rá lehet zárni a kaput.

A rendőrök Tömörkény határában keresik a medvét
MTI/Donka Ferenc

Verpik szerint a medve tartózkodási helyéről nincs is egészen pontos információjuk, a rendőrség hőkamerákkal figyeli az állatot és lakossági bejelentések alapján tájékozódik. Az MTI szerint az állatot legutóbb a Csongrád megye északnyugati felén található Tömörkény határában látta egy autós. A medve az alábbi útvonalat járta be az elmúlt időszakban:

A kóborló medve útvonala
MTI

Verpik szerint az állat ha ilyen ütemben halad, rövidesen Szerbiába érhetne, ha át tudna menni a határzáron. A rendhagyó viselkedésű medve valószínűleg Szlovákiából jött át.

Verpik azt mondta, jelenleg az állat befogására van engedély, ha ez megtörténik, valahol az Északi-Középhegység területén elengedik majd el. A medve ekkor nyakörvet kap, így könnyű lesz megtalálni, ha ismét elkóborolna.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.