Itthon hvg.hu 2018. június. 03. 14:28

Balog Zoltán szerint nem engedik el Farkas Flórián kezét

A volt erőforrásminiszter erről a kötcsei pikniken beszélt röviden, de hogy mit csinál majd a korábbi romaügyi biztos, azt nem részletezte.

„Erről nincs szó, mindenki munkájára szükség van” – az Atv.hu tudósítása szerint így válaszolt a miniszterelnök romaügyi biztosává frissen kinevezett Balog Zoltán vasárnap Kötcsén arra a kérdésre, hogy megbízása egyet jelent-e azzal, hogy Orbán Viktor, illetve a kormánypártok elengedték a korábbi biztos, Farkas Flórián kezét.

A pozíciócseréről az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője nem ejtett több szót, így rejtély, hogy milyen szerepben, milyen munka vár(hat) a jövőben a Lungo Drom elnökére, akinek biztosi tevékenykedését sűrű homály fedte az előző ciklusban, de aki mellett ennek, (illetve a hozzá kötődő számtalan botrány) ellenére következetesen kiállt a miniszterelnök.

Ahogy pénteken délután megírtuk, hogy kormany.hu-ra frissen kikerült miniszterelnöki megbízottak és biztosok listájáról feltűnően lemaradt Farkas Flórián, pár órával  később, a péntek éjjel megjelent Magyar Közlönyből pedig az is kiderült, hogy a romaügyek miniszterelnöki biztosává nem őt, hanem Balog Zoltánt nevezte ki a miniszterelnök.

Az ötfős titkársággal működő új romaügyi biztos feladata a leírás szerint, hogy „koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet, ellássa a roma felzárkózás kormányzati koordinációját, részt vegyen a roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában”.

Ez utóbbi keretében „javaslatot tehet a roma integrációval kapcsolatos programokra és forrásbevonásra, valamint véleményt nyilváníthat a felzárkózással összefüggő szakpolitikai előterjesztésekről”, illetve „figyelemmel kíséri a roma integráció fejlesztését szolgáló hazai és európai uniós támogatási programokat, azok felhasználását”.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.