Az ombudsman szülői panasz után vizsgálta a Budai Nagy Antal Gimnázium működését, több szabálytalanságot is talált.
A jogbiztonság követelményét, illetve a tanulói és szülői jogok érvényesülését egyaránt sértő, tartósan fennálló visszásságokat tárt fel a budapesti Budai Nagy Antal Gimnázium működésében az alapvető jogok biztosa. Székely László ombudsman intézkedéseket kért a gimnáziumtól és annak fenntartójától, valamint a szaktárcától és az adatvédelmi hatóságtól.
Az ombudsmanhoz egy szülő fordult kifogással amiatt, hogy a gimnáziumban nem működik elektronikus napló, elmaradnak az érettségi előtt álló osztályok angolórái, nem megfelelő a testnevelésórák szervezése, valamint hiányosak az iskolai honlapon közétett információk. A panaszos beszámolt a szülői részvételi jogok csorbításáról, a belső szabályzatok elavultságáról és arról is, hogy a gimnáziumtól nem kapnak választ a szülői kérelmekre.
Az ombudsman megállapította,
- a testnevelésórák szervezésével összefüggő pedagógiai program hiányos, egyáltalán nem veszi figyelembe a mindennapos testnevelésóra kiváltását biztosító törvényi rendelkezéseket.
- Az érettségi előtt álló osztály egyik angol nyelvi csoportjánál a gimnázium haladási és mulasztási naplója többször nem tartalmazta sem az angol tanítási óra anyagát, sem az órát megtartó pedagógus aláírását.
A biztos szerint nem adminisztratív hiányosságokról van szó, ahogy azt a fenntartó állítja, azért hiányos a napló, mert a szakszerű órák elmaradtak. "Ez pedig alkalmas volt arra, hogy sértse a tantárgyból kötelező érettségi előtt álló tanulók oktatáshoz való jogát."
A vizsgálat feltárta, hogy a gimnázium az Oktatási Hivatal által vezetett Köznevelési Információs Rendszer adatbázisban sem hozta nyilvánosságra a közzétételi listában szereplő adatokat. A szülők tájékoztatása is kifogásolható volt, ezért kért intézkedéseket az ombudsman.
Az iskolát Czunyiné Bertalan Judit korábbi államtitkár egyetemi diáktársa, Manolovitsné Erdőközi Orsolya vezeti, akit a szülők tiltakozása ellenére nevezett ki.