Itthon HVG 2018. május. 24. 14:03

Ez a kormány egyik befuccsolt terve

Tündérkertet álmodott a kormány a fertődi kastélyból, de szinte semmi sem sikerült a tervekből, sőt most az Esterházy-kincstárat is elveszítheti az állam.

Orbán Viktortól Lázár Jánoson át egészen L. Simon Lászlóig az újgazdagok sóvársággal elegy áhítatával tekintettek a fertődi Esterházy-kastélyra a harmadik Orbán-kormány kulturális ügyekben is meghatározó vezetői. Azt szerették volna, hogy a pompás barokk palota éppolyan művelődési, turisztikai központ legyen, és a tetejében még olyan történelmi hangulatot is árasszon, mint a határ túloldalán található Esterházy-uradalom létesítményei, a kismartoni kastély vagy a fraknói vár. Ám míg Ausztriában soha nem szűnt meg a folyamatosság, és az Esterházy Magánalapítványba szervezett föld- és ingatlanvagyon áll a koncepciózus kulturális elképzelések mögött – egészen más a helyzet Magyarországon.

A felzárkózás jegyében az Orbán-kormány már az előző ciklusban igyekezett mindent megtenni, hogy felvegye a lépést a szomszédokkal: próbálta felgyorsítani a műemlékegyüttesnek még az ezredfordulón kezdődött felújítását, és felturbózni a háború után alaposan kirabolt kastély műtárgyállományát. Mindezek mellett tudományos intézetet is alapított, új nyári koncertsorozat is indult. Az utóbbi évek alatt azonban, bár több milliárdot felemésztett a program, kevés eredményt sikerült elérni. Elkészült ugyan az egykori jószágkormányzóság épülete, és a kivitelező West Hungária Bau Kft. tájékoztatása szerint e hónap végére átadják a kastély nyugati szárnyát is, de az Iparművészeti Múzeumból einstandolt, és számos galibát okozó Esterházy-kincstár tárgyaiból valószínűleg még sokáig nem nyílik kiállítás.

Az utóbbi években szezonról szezonra 250–350 millió forintot szórtak el az Esterházy Vigasságok programsorozatra, s miközben a határ túloldalán telt házat vonz Haydn szelleme, itt lasszóval kell fogni a nézőket. További részletek a HVG e heti számában.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.