Itthon Gergely Zsófia 2018. május. 16. 15:40

Tesz rá a Telekom-vezér, hogy lakájmédiának adták el az Origót

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Július 1-i hatállyal lemond és távozik a Magyar Telekomtól Christopher Mattheisen, aki ebből az alkalomból adott interjút a Forbesnak. A nyomtatásban megjelenő interjú egyes részeit szerdán közzétették, így azt a részt is, amit a mára lakájmédiává silányított Origo eladásáról mondott a távozó vezérigazgató.

Ahogy már többször kommunikálták, ezúttal is megismételte, hogy a legnagyobb eléréssel bíró portál értékesítése „100 százalékban üzleti kérdés volt”, a rá fordított figyelmet „inkább az alaptevékenységükre” szerették volna fordítani. Állította azt is, hogy „politikai nyomás nem volt a cégcsoporton, hogy szabaduljon meg az Origótól”. Ahogy szerinte előtte sem volt politikai nyomás – ennél a pontnál érdemes felidézni, hogyan távozott a főszerkesztő Sáling Gergő, majd a szerkesztőség nagy része a Lázár János utazásait megörökítő cikkek után 2014 nyarán.

Az interjúban arra is rákérdeztek, Mattheisennek milyen érzés olvasnia a jelenlegi Origót, ami azóta a Vs.hu-s Száraz István közbeiktatásával Matolcsy Ádámnál landolt, és egy kötelékben repül a migránsozó-sorosozó-brüsszelező többi zsebmédiával. Mire a távozó vezérigazgató azt válaszolta, hogy egyáltalán "nincsenek érzései”. Hiszen tőzsdei cégként az a legfontosabb, hogy a legjobb árat kapják, amikor értékesítik egy-egy cégüket.

Beszélt még a Forbesnak az őket is sújtó szektorális különadókról, de arról is, mikor beszélt Orbán Viktorral és Angela Merkellel utoljára.

Christopher Mattheisen 12 év után távozik
Üveges Zsolt

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

 

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.