Amikor a megalakult Országgyűlésben felsorolták a képviselőcsoportokat, azok létszámát és megnevezték a frakcióvezetőket, a képviselők pedig – kormánypártiak és ellenzékiek – megtapsolták őket, a DK-frakció és Gyurcsány Ferenc nem kapott tapsot a többiektől. Erre mindenki felfigyelt, azóta is sok szó esik róla a médiában. Nemcsak Gyurcsányt és a DK-t nem tapsolták meg a többiek, a DK képviselői sem tapsolták meg az alakuló ülés szereplőit, a fideszes korelnök beszédét, a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda beszámolójához fűzött szóbeli kiegészítést, a köztársasági elnöknek a Fidesz álláspontját visszhangzó beszédét, a házelnök megválasztását, hiszen – a képviselői eskütétel aktusát kivéve – távol maradtak az üléstől.

A fideszes többség természetesen ünnepelt. Ünnepelte önmagát mint győztest. Ünnepelte az önkényuralmat, amelyet két cikluson át épített, és amelyet most teljessé tehet. A korelnök és az államfő egyaránt azt mondta el, hogy a választók nagy többséggel mellettük, az ő politikájuk mellett döntöttek. Azt is fontosnak tartották elmondani, hogy a választás legitimitásához nem férhet kétség. A DK-sok ezt sem hallgatták meg.

Az, hogy a többség győztesként, az ellenzék vesztesekként ül az alakuló ülésen, 1990 óta mindig így volt. Az ellenzékiek is ünnepelnek ilyenkor, a demokráciát ünneplik, és büszkék a maguk ellenzéki szerepére a demokratikus parlamentben. Csakhogy 2010 óta már nincs mire büszkének lenniük.

1990-ben kialakult az új magyar országgyűlésben egy szokásjog is. A parlament működési szabályait kormányoldal és ellenzék egyetértésével alakítják ki. A frakciók között arányosan osztják el a bizottsági helyeket, továbbá a parlamenti és bizottsági tisztségeket. (Amikor az MSZP–SZDSZ-nek volt kétharmada, egyharmad fölötti képviseletet tett lehetővé az akkori ellenzéknek.) Az Országgyűlés elnökét, alelnökeit, jegyzőit, a bizottsági tagokat és tisztségviselőket konszenzussal választják meg: a pártok elfogadják és megszavazzák egymás jelöltjeit. Mindez azt volt hivatott kifejezni, hogy miközben kormányoldal és ellenzék szemben áll egymással, demokratikus partnerei is egymásnak, akik közösen gyakorolják a törvényhozó hatalmat. A végrehajtó hatalmat a kormány a kormánytöbbség bizalmából gyakorolja, de az ellenzéknek is vannak előjogai. Ezeket az 1994-es, a szocialista-szabaddemokrata többség által kezdeményezett, de konszenzussal elfogadott új házszabály erősítette meg. Kormányoldal és ellenzék együttműködésének számos elemét továbbra is jogszokások alakították.

A Fidesz már első kormányzása alatt felrúgta ezt a szokásjogot: egyoldalúan bevezette a háromhetenkénti ülésezést, megakadályozta az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok megalakítását és működését. 2010 óta a parlamenti demokráciát lerombolta, önkényuralmat épített fel helyette. Megszűnt a hatalmi ágak elválasztása, Fidesz-hű emberek kerültek a független közjogi intézmények élére. Súlyosan korlátozta az ellenzéki jogokat a parlamentben is például a törvényhozási folyamat gyorsításával, a kivételes eljárás és az időkeretes tárgyalás indokolatlan alkalmazásával, a vizsgálóbizottságok teljes szabotálásával, az ellenzéki fellépés szankcionálásával, az újságírók tevékenységének korlátozásával stb.

Ugyanakkor a Fidesz formálisan fenntart egyes, 1990 óta érvényesülő jogszokásokat: arányosan osztja el a parlamenti tisztségeket, a tisztségviselőket a parlamenti frakciók közös javaslata szerint választják meg, arányosan osztják el az időkereteket, stb. Az ellenzéki pártok, amelyek a választási kampányban bűncselekményekkel vádolták a Fideszt és vezetőinek bebörtönzését helyezték kilátásba, az új parlament megalakulásakor maguk is elfogadták a korábban kialakult jogszokásokat azokon a pontokon, ahol azokat a Fidesz kész fenntartani. Részt vettek a bizottsági szerkezetről és a parlamenti tisztségekről tartott egyeztetésen, jelölteket állítottak a nekik felajánlott tisztségekre, és ezzel összhangban vettek részt az alakuló ülésen. Részt vettek ezzel annak a látszatnak a fenntartásában, hogy Magyarországon változatlanul érvényesülnek a parlamenti demokrácia normái.

Ettől a 199 képviselő közül csak Hadházy Ákos és a kilenctagú DK-frakció tért el. Hadházy semmiféle parlamenti tisztséget nem vállal, és teljesen távol maradt az alakuló üléstől. A mandátumát átveszi, de csak későbbi időpontban teszi le az esküt. Miután – azzal a feltételezéssel, hogy a rendszer választáson legyőzhető – elindult az önkényuralmi rendszerben megtartott parlamenti választáson, de a választás megerősítette a rendszert, a leghelyesebb megoldást választotta.

A DK részese a bizottsági szerkezetről és a parlamenti tisztségekről szóló megállapodásnak, képviselői elfogadtak ilyen tisztségeket, letették az esküt, de egyébként nem vettek részt az alakuló ülésen. Ez volt a second best, a Hadházyéhoz képest kompromisszumos, de az önkényuralmi rendszerrel szembeni távolságtartást úgy-ahogy még mindig kifejezésre juttató megoldás. Ezt értette meg az ülésteremben ülő többi képviselő, amikor nem tapsolta meg Gyurcsányt és a DK-frakciót. Így volt ez rendjén.

(Miután elindultam a választáson egyéni választókerületben a DK jelöltjeként, és a taktikai szavazás eredményeként csak kevéssel maradtam le a fideszes Gulyás Gergelytől, hozzá kell fűznöm az elmondottakhoz: ha nyertem volna, amellett érveltem volna a DK-frakcióban, hogy ne fogadjunk el tisztségeket, ne legyünk részesei a tisztségek betöltésére vonatkozó javaslatnak, és Hadházyhoz hasonlóan végig maradjunk távol az alakuló üléstől. Magam akkor is kitartottam volna e mellett, ha nem tudom meggyőzni a többieket.)

A demokratikus ellenzék többi képviselőjének eljárása azt jelenti, hogy eljátszották az alakuló ülésen a Fidesz által rájuk osztott szerepet. Követték azokat a jogszokásokat és illemszabályokat, amelyek korábban, a demokratikus parlamentarizmus két évtizedében alakultak ki, és kormánytöbbség és ellenzék demokratikus partnerségét fejezik ki. Márpedig ezt a partnerséget a Fidesz régen felmondta, így kár volt ezt a statisztaszerepet eljátszani.