Itthon Domány András 2018. május. 08. 13:58

Országgyűlési jegyző lett az „örökre” kitiltott Tordai Bence

Domány András
Szerzőnk Domány András

Orbán Viktor is igennel szavazott Tordai Bence megválasztására.

172 igen szavazattal, egyedül a fideszes Horváth István ellenszavazatával az országgyűlés egyik jegyzőjévé választották Tordai Bencét, a Párbeszéd képviselőjét, akit Kövér László, a ma újraválasztott házelnök 2017 áprilisában „örökre” kitiltott az Országházból. Tordai akkor pártszóvivő volt, de nem képviselő, és azzal vívta ki az elnök haragját, hogy „Putyin-csicska”, „hazaáruló”, „#stop.orbán” feliratú cédulákat tűzött ki a miniszterelnök ajtajára.

Most azonban mint képviselő nem csak bemehet, hanem a frakciók megállapodása alapján a többség jegyzővé is választotta, vagyis például ő fog aláírni egyes országgyűlési határozatokat, amelyek elfogadásakor éppen ő lesz beosztva. Több kormánypárti politikus, így Kövér László és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető azonban nem szavazott róla, ezzel mutatva, hogy még nem bocsátottak meg Tordainak. Orbán Viktor ezzel szemben az „igen” gombot nyomta meg.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 31. 06:30

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Az ország legnagyobb ipari parkját építenék meg Bicsérd határában, Pécs közvetlen közelében, csak éppen a felülről jövő elképzelés nem egyezik a helyiekével. Gazdák alól kihúzott első osztályú termőföldek, rengeteg bizonytalanság, illetve a környezetszennyezéstől való félelem jellemzi a beruházást. Már ha megvalósul.