Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy 51 éves férfi ellen. Újév napján ölt még 1997-ben.
A vád szerint a csorvási férfi a korábban ott dolgozó barátjától tudta meg, hogy a békéscsabai raktáráruház nagy készpénzforgalmat bonyolít le, ezért 1996 novemberében tervbe vették, hogy kirabolják a helyet. 1997. január 1-jén a férfi mégis egyedül indult el Békéscsabára, ahol bemászott a volt téglagyári épület terültére, majd megvárta, hogy a raktáráruház vezetője megérkezzen.
Miután a sértett megérkezett, az elkövető az arcát maszkkal eltakarva követte őt az áruház irodájába, és a készpénz átadására szólította fel. A sértett ellenállt, ezért a vádlott a magával vitt lőfegyverrel mellkason és hason lőtte, majd a mozgásképes férfitól ismét a készpénzt követelte. A sértett megpróbált elmenekülni az irodából, ekkor a vádlott hátba lőtte, ez a lövés már halálos volt.
A vádlott ezután a nyitott páncélszekrényből elvett közel két és fél millió forintot, majd távozott. Az elkövetésnél használt maszkot elhagyta, ez az igazságügyi genetika fejlődése miatt közel húsz év után, 2016-ban a nyomára vezette a rendőrséget.
Az ügyészi felügyelet mellett folyó sikeres nyomozás után a Békés Megyei Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolja a férfit, ez az elkövetéskor hatályban lévő büntető törvény szerint tíztől tizenöt évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. A főügyészség a más ügy miatt szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.