Épp egy héttel ezelőtt sokan hitték azt, akik Orbán Viktor hatalmának megtörését kívánják, hogy a levegőben lóg a változás. A Facebook kedvünkért megszűrt valóságában úgy tűnhetett, hogy az emberek megindultak a Fidesz ellen. Számos közösségben az Orbán-ellenes álláspont volt a menő, és ha egy trend kialakul a Facebookon, ahol lassan fél Magyarország több időt tölt, mint analóg ismerősei társaságában, akkor miért ne lenne politikai trend is a kormányellenesség?

Sokak reménykedését fűtötte a nap közben publikált magas részvételi adat, és az éveken keresztül hallott magyar politológiai egyszer egy:

a Fideszt mindig felülmérik,

már csak a fülkében merik elmondani véleményüket az emberek,

Orbán híveinek száma nem bővíthető 2,2 millió felé,

ergó a magas részvétel csak az ellenzéknek lehet jó.

Bla-bla, mondjuk most már, mert vasárnap estére az ellenzékiek által már érezni vélt trendfordulóra rég nem látott gyomros jött. Talán ezért volt sokak számára sokkolóbb a harmadik kétharmad, mint az előzőek.

Ilyen tehát arra ébredni, hogy Donald Trumpot választottuk elnöknek

– mondta valaki másnap, miközben már a kilencedik Orbán-évbe lépünk a NER-en belül. Most szombaton hasonló önszugeráció zajlott a Facebookon. Mindenki részvételét ígérte, terjedtek a hírek, hogy most olyanok is ott lesznek, akik eddig soha.

És most a Facebook-valóságot az élet messze meghaladta. Ahogy a tömeg fél órával kezdés után is még csak a helyszín felé hömpölygött, jelezte a tüntetés páratlan méretét. A békemenethez hasonlították magukat, akkor mi is rögzítsünk pár tényt:

A békemenetre Orbán és Bayer, a Fidesz és a KDNP, valamint a kormány és a CÖF hívta az embereket. A tüntetést Lányi Örs és Homonnay Gergely szervezte, és az ellenzék felsült pártjai mindössze azt jelezték, hogy megbújnak majd a tömegben.

A békemenetre megindult a Fidesz és a kormány minden haszonélvezője, csatlósa és kiszolgáltatottja, hogy buszokkal vigyék az embereket. A tüntetésre mindenki maga jött.

A békemenetről az állami csatorna nem tudósított, hanem aktívan szervezte a részvételt, a kormány egyéb kommunikációs felületei az Origo vezetésével maximalizálták a csatazajt. Most a hivatalos csatornák rettenetes zavargásokkal fenyegettek.

A békemenet végcélja Orbán Viktor volt, aki számára az állami ünnep örvén adófizetők pénzéből építettek tulipános színpadot. A tüntetés szervezői maguk állták a technika költségeit.

Sorolhatnánk még, milyen előnyben volt a félmilliárd forinttal áram alá helyezett CÖF, amikor „spontán” akcióját meghirdette, de simán a tömeg nagyságát nézve is kikapott a tüntetőktől. Ha ők csak így értik, akkor álljon itt:

FC Bayer v. Senkiháziak 0:1

Ez pedig helyzetet teremt a magyar politikában, mert van egy jelentős szavazói réteg, amely nem érzi, hogy a parlamentben kellő módon képviselve lenne. Megfosztva érzi magát egy legalább 34 százalékos mandátumaránnyal rendelkező ellenzéktől, és elárulva érzi magát a pártoktól, amelyektől a kétharmad megakadályozását remélte. Egy részük pedig elhiszi, hogy mindez csak jelentős csalások miatt alakulhatott így.

Ebben a tömegben egyszerre volt jelen a Jobbik még nem néppártos bázisa, az MSZP és a DK utolsó hű rajongói, valamint a nyugatos, liberális életre vágyók sokasága. Ha úgy tetszik, kialakult a centrális Orbán-ellenes erőtér, ami minden politikai szereplő számára hatalmas kihívást jelent. A következőkben az ő perspektívájukból elemezzük a helyzetet.

Orbán és a kormány

A magas részvétel és a vártnál is jobb listás eredmény miatt a Fidesz legitimitása április 8-án jelentősen megnövekedett. De a felhőtlen kormányalakítás csak hat napig tartott. Bevallani nem fogják, de a hatalmas tömeg számukra is gondot jelent, elvesz a legitimitásukból, érezni engedi, hogy számos trükk segítette őket hozzá a győzelemhez. Aktív polgárok egy jelentős csoportja tagadja meg őket, és már azzal sincs problémájuk, hogy a teljes politikai paletta ott legyen soraikban.

Bismarcknak tulajdonítják a mondást, hogy a hatalmat meg lehet szerezni szuronyokkal, de azok hegyén trónolni nem lehet. Tud-e Orbán úgy kormányozni, hogy minden pillanatban szemben találhatja magát az utcával? Ha ez a tömeg beiktatása napján tüntet például ellene? Vagy minden fontosabb intézkedésnél?

Jogilag nyilván nincs akadály a Fidesz előtt, és politikai értelemben is messze még a következő megmérettetés. Valójában hidegen is hagyhatná őket, de ez hosszú távon megbosszulná magát. Racionális az lenne, ha valamilyen módszerrel a tüntetők egy részét pacifikálná a kormány. Ez azonban nehéz lesz, ha a kommunikációs pitbullok az MTVA-tól a Ripostig a tüntetők bokáját marcangolják.

Orbán még nem szólalt meg. Ahogy Hódmezővásárhely után hagyta, hogy pár napig a Fidesz holdudvarában a sorosozás csökkentéséről gondolkodjanak, úgy a választások óta hagyta, hogy maximálisra tekerjék épp ezt a nótát. Ha váltás lesz, azt csak Orbán tudja. Hogy képes-e még rá, sokat elárul majd arról, milyen lesz a következő pár évünk. Az agresszív elégtétel folyamatos utcai ellenállást hozna, ez már biztosnak tűnik.

Az ellenzék és a koordináció

Érdekes módon a tüntetés nem segített az ellenzéken sem. Mindenki tudja, milyen egy MSZP majális, egy Gyurcsány-tüntetés vagy a néppártos Jobbik megemlékezése a Corvin közben. Kínosabb, mint a Felcsút-Paks meccs nézőszáma. Az ellenzék tehát ballasztja az ellenzéki szavazóknak, és a szónokok vagy lesajnálják őket, vagy a feltételeiket sorolják.

Alakítsatok egységpártot!

– ez volt tömören a civilek követelése. Ennek realitása és értelme is nulla. Hat nappal a választások után, egy erős felhatalmazással rendelkező parlamenttel szemben megfogalmazni a szivárványos egyharmadot naivitásnak hat. Az ellenzéki pártok mégis ennek a kényszerzubbonyában politizálnak majd a jövőben.

Toroczkai László és Gyurcsány Ferenc megnyerték egymást. A kettősükből nyilván nem lesz semmi, de ez az együttműködési képtelenség elmoshat teljes pártokat. Aki akadálya a tömeg céljának, azt meg fogják büntetni.

Az egymilliós bázisú néppártos Jobbik megkerülhetetlen, a baloldal viszont épp úgy mozog, ahogy Hadházy Ákos zuhan hátra R. Sallai Benedek lökésétől. Ebben a tömegben a Momentum volt az, amelyik még észrevehető volt, erősnek látszott, a többieknek már túl sok esélyük volt, hogy megmutassák, lehet más a politika. Most valami újat keresnének az emberek.

A tüntetés szervezői és a civilek

Volt egy pillanat, amikor a szombathelyi Szendrő-Németh Tamás hangja elcsuklott a sok tízezres tömeg előtt. Az ellenzék impotenciája és egy jelentős választói blokk változásigénye folyamatosan új arcokat sodor a felszínre. Gulyás Mártonnak megvolt a maga egy éve, felsült a pártokkal együtt. Most Gulyás Balázs áll a színpadon, hogy legyen valaki, aki már egyszer (a netadó ellen) szervezett jelentősebb tömeget.

Új választást követelnek, és permanens tüntetést ígérnek – de a cél is irreálisnak, az eszköz is alkalmatlannak tűnik. Orbánék nem akarhatnak mást, mint hogy lassan leüljön az utcai ellenállás, ha hétről hétre zsugorodik a tömeg. Ezt a hatalmat ugyanis nem söpri el egy békés tüntetéssorozat, hiszen ahhoz nem csak a teljes állam van a zsebükben, de a szavazók másik fele is.

Lukácsi Katalin volt az, aki reális célt próbált kitűzni. Arra figyelmeztette Orbánt, hogy

nekünk is felelős a miniszterelnök, a mi szolgálatunkra is felesküszik.

Most azt lehet jelezni, hogy az ellenzék az utcán van, és onnan ellenőrzi a hatalmat. Minden más a mutatott erő kipukkanásához vezethet. Nem lesznek egyhamar új választások, és egyelőre nincs is szükség egységpártra (hisz a verekedést megoldják anélkül is párton belül). Fék kell és ellensúly, ezt adhatná az utca.