Eközben kiderült, Ungár Péter olyan ajánlatot tett a lapra, ami "komolyan vehető tárgyalási alap".
A Magyar Nemzet bezárása dacára csütörtökön megtartják Egerben a lap alapításának 80. évfordulójára szervezett konferenciát, amelyen a tervek szerint többek között a megszűntettet újság főszerkesztője, Schlecht Csaba köszöntötte a megjelenteket. Azt viszont nem tudni, hogy ez így volt -e. A konferenciát ugyanis előbb az egri egyetemről "száműzték" a Kepes Intézetbe, és noha korábban több újsáígrót is meghívtak rá, végül kizárták a nyilvánosságot az eseményről. Az egyetemről egyébként állítólag azt követően tiltották ki az eseményt, hogy az RTL Klub forgatási engedélyt kért. De ezek szerint ezen a helyszínválasztás sem segített, a sajtó oda sem mehet be.
Közben a hvg.hu úgy értesült, Ungár Péter frissen megválasztott LMP-képviselő, Schmidt Mária fia nemcsak tette ajánlatot a Magyar Nemzetre, de az "tárgyalási alapnak, komolyan veendőnek" látszik, így ezekről hamarosan megkezdődnek az egyeztetések a politikus és Simicska Lajos között.
A Magyar Nemzet munkatársai kedden, a délelőtti szerkesztőségi értekezleten tudták meg, hogy aznap az utolsó lapot kell megcsinálniuk. Ezzel egy időben a Lánchíd Rádiónál is bejelentették, hogy kedd éjfélkor leáll az adó. Finanszírozási problémákra hivatkozva ugyanis - Simicska Lajos döntése alapján - a kiadó április 11-én beszüntette a médiatartalom-szolgáltatást.
A 24.hu utánajárt annak a január óta a médiaszakmai körökben terjedő pletykának is, miszerint a Brit Media Kft. (a 168 Óra hetilapot kiadó Telegráf Kft. 100%-os és a Klubrádió Zrt. kisebbségi tulajdonosa) állítólag vevőjelöltként érdeklődik Simicska Lajosnál a Magyar Nemzet, az mno.hu és a Heti Válasz megvásárlása iránt. A 24.hu azonban arra jutott, hogy a Brit Media Kft. nem fog érdeklődni a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megvásárlása iránt, és nem tesznek hivatalos ajánlatot.
Magyarázkodik az egri egyetem |
Liptai Kálmán, az egri Eszterházy Károly Egyetem rektora csütörtökön üzenetet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Ebben azt álllítja, az egyetem nem tiltotta ki az oktatói által szervezett rendezvényt. Azt, hogy helyszínt váltottak, így igyekezett megmagyarázni: "Az elmúlt napok eseményei kapcsán több médium politikai színezetet adott a konferenciának. Úgy gondoljuk, egy oktatási intézmény elsődleges feladata a tudományos, szakmai munka támogatása, így a körülmények miatt inkább semleges helyszín mellett döntöttünk." A rektornak volt mondanivalója arról is, hogy kizárták a sajtót a rendezvényről. E szerint "ez egy tudományos, szakmai konferencia, melyet nem szeretnénk, ha a sajtó politikai színezetű anyagként használna fel."
|