Ahogy telnek az évek Orbán Viktor alatt, úgy válik a kormányfő egyre magányosabbá a csúcson. Ez 2018-ban kiteljesedett. Most már a párt is inkább visszahúzta, mint segítette. Gergely Márton gyorselemzése.
Soha akkora hatalma Orbán Viktornak nem volt, mint 2018. április 8-át követően. Nincs mellébeszélés, a kormányfő nehéz helyzetből, egyes egyedül saját könyörtelen stratégiájának és az általa működtetett gépezetnek köszönheti választási győzelmét. Nem maradt fék, nem maradt ellensúly immár a Fideszen belül sem.
Már nem fideszesek vannak, hanem orbánisták, lehetett hónapokkal ezelőtt olvasni a 888.hu szíves közvetítésével. Nem csoda hát, hogy Orbán Viktor épp ennek a kommunikációs felületnek a munkatársait látogatta meg a voksolás hétvégéjén. Itt voltak a leghűségesebb katonái. És április 9-re virradó hajnalon már mi is azt látjuk, hogy orbánisták arattak itt győzelmet, nem fideszesek.
Nyerni tudott ugyanis Kósa Lajos, és győzedelmesen vette az akadályt Lázár János. A csengeri örökösnő palimadara és Hódmezővásárhely fővadásza nem saját politikai teljesítményük miatt győztek. Hanem annak ellenére. Mindketten Orbán Viktor jóvoltából és kegyéből nyerték választókerületüket. Pedig az elmúlt hetekben még másként festett a világ. Márki-Zay Péter győzelme után úgy tűnt, valami megrepedt Orbán országában. Hirtelen úgy tűnt, az emberek tudatát elérik a korrupciós botrányok, következménye van az OLAF-jelentésnek és az Elios által hátrahagyott sötétségnek.
És napvilágra kerültek az atombombának messziről sem nevezhető, mégis kellemetlen arcvesztést okozó információk. Meztelenül állt előttünk Kósa Lajos és felsülve Semjén Zsolt. Úgy tűnt, hogy a Fidesz vezető politikusai nem tudnak már a nyilvános térben mozogni, mert minden áron kerülik a kellemetlen kérdéseket. Orbán maga is eltűnt a Facebook párhuzamos valóságában. Úgy kampányolt, hogy nem lehetett vele találkozni, még saját krónikásaikat sem tájékoztatták a programjáról.
A hangulatot talán az jellemzi leginkább, ami kritikát Hann Endre kapott négy nappal a voksolás előtt. A Medián épp a HVG hasábjain jelezte, hogy szerintük a kétharmadnak áll a zászló, de mindenkitől csak megfeddést kapott az intézet. Mondván a szavazók kedvét szegi az ilyen információ, ami ellentmond az országban érezhető közhangulatnak. Csak elég sokaknak kell megindulniuk az urnák felé, és akkor fordítható a helyzet. Még a koordináció hiánya sem akkora probléma, mert majd tudni fogja a választó, mit kell tennie. Csak legyen meg a 70 százalék, és akkor majd ég a Medián.
Aztán meglett a 70 százalék, mégis az ellenzék égett le. Úgy tűnt Hódmezővásárhely után, hogy megmozdult valami a magyar politikában. Orbán Viktor viszont tántorítatlan maradt, ment tovább előre a pokol legbelső bugyraiba. Túl sok volt az elemi szintű sorosozás? Akkor legyen több, hosszabbítsuk meg az ENSZ-ig. Nem volt semmi túl nagy kamu, vagy túlságosan gyűlöletkeltő, hogy ne használja fel kampányához. Maximumra tekerte mindazt, amihez már több párttársának sem volt igazából gyomra. Ezzel szép lassan a Fidesz egyetlen arca maradt Orbán. Székesfehérváron úgy zárta a kampányt, hogy az újságírók erőtlenséget éreztek rajta, és magányosnak látták.
Nem volt egy celeb sem mögötte. Nem volt más szónok, csak a vendéglátó fehérváriak. Már nem kell Orbánnak műsorvezető, politikusi kíséret, felvezető párttárs, külföldi vendég, távoli videóüzenet. Még csak tömeg sem kell. Olyan mutatványt tudott ugyanis bemutatni az általa uralt gépezettel, ami minden mást fölöslegessé tett. Visszatekintve a kampány utolsó heteiben kialakult látszat csalt. És valamilyen mértékig csalt a Fidesz is. Hogy ez mennyivel haladta meg a plakáttükrözést és a tiltott kampányfinanszírozást, az óvodások simogatását és az ellenőrizetlen határon túli levélszavazatokat, azt egyelőre nem tudjuk.
Orbán már nem csak az üzenet, az ígéret és a program egy személyben, de csak ő ismeri a knowhow-t, és üzemelteti hozzá a gépezetet. Ő tudja, hogyan jött össze a 70 százalékos részvétel mellett a hajszál híján 50 százalékos Fidesz. A győzelem mértéke ugyanis arra enged következtetni, hogy itt a gépház minden fogaskereke ezen dolgozott, és vasárnap estig a tömítéssel sem volt semmi baj.
Ahogy telnek az évek Orbán Viktor alatt, úgy válik a kormányfő egyre magányosabbá a csúcson. Ez 2018-ban kiteljesedett. Most már a párt is inkább visszahúzta, mint segítette. Hozzá van bekötve az egész gépezet. Mostantól feltétel nélküli hűséget várhat el és követelhet meg azoktól, akik valaha autonóm személyiségük maradékát őrizték. Maholnap felköltözik a várba, a rezsim presztízsberuházásai pedig megépülnek, a kétharmad emlékműveivé válnak. Az ellenzék által lassan 20 éve láttatott képletes koronázás közel van. Mégsem viccelődhet ezzel senki, aki korábban tette. Ahhoz az ellenzék eljátszotta a lehetőségét ezen a választáson, értelmiségi holdudvara felsült, és a sajtó is kellemetlen kérdéseket lesz kénytelen feltenni magának.
A kétharmad nem enged más következtetést, mint hogy az elégtétel a küszöbön áll. Nem lesz benne pardon.
Ahogy a címben írtuk az „István, a király” rockoperát megidézve: nagyobb úr ő, mint az Isten, Orbán lesz a fejedelem. Az ő hatalma nem egy derűsnek ható vasárnapi szavazáson ér egyszer véget, hanem úgy, ahogy a hatalom elszigetelt csúcsaira feljutó emberek esetében lenni szokott. Válság hozza el, talán árulás, de biztosan több dráma kíséri, mint holmi koordinációs szerencsétlenkedés.
Könnyen lehet, hogy csak akkor kerül rá sor, amikor a nemzetközi gazdaságban beáll az aszály - méghozzá épp azok miatt, akik szerint az ő országuk az első(bb). Bárhogy is legyen, mi kénytelenek leszünk elszenvedni.
