Itthon hvg.hu 2018. április. 08. 19:22

Gulyás Gergely: Száz mandátum felett minden hely ajándék

A Fidesz frakcióvezetője örül a magas részvételnek, szerinte ez jelzi, hogy Magyarországon működik a demokrácia.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Gulyás Gergely frakcióvezető értékelte kevéssel hét után a részvételi adatokat. Azt mondta, nagyon örül a magas részvételnek, mert ez azt jelenti, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a magyar választók gyakorolni akarták a demokratikus jogaikat.

Az óriási érdeklődés Gulyás szerint azt is jelenti, ahogy a következő Országgyűlésnek erős legitimációja lesz. Szerinte arra is esély van, hogy a rendszerváltás óta a legmagasabb választási részvétel volt a mostani, ami Magyarország, a magyar demokrácia közös sikere. Megemlítette, hogy bár a voksolás alatt voltak szabálytalanságok, azt üdvözölte, hogy a választási eredményeket befolyásoló esemény nem történt.

A rövid tájékoztatója után valósággal megrohamozta a sajtó Gulyást, aki rutinosan hárította a Fidesz esetleges vereségére, illetve kisebbségi kormányzásba szorulására vonatkozó kérdéseket, leginkább azzal, hogy várjuk meg a végleges eredményeket, de meglepő módon azt mondta: „A mi célunk, hogy stabil, abszolút többséggel száz mandátummal mi alakíthassunk kormányt, e fölött minden mandátum megtisztelő választói bizalom és ajándék.”

A Fidesz valamely politikusa legközelebb a végleges részvételi adatok ismeretében nyilatkozik majd. A Fidesz eredményváróján egyébként óriási médiaérdeklődés van.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.