Tesco-kereszténység, amit a Fidesz csinál, kiválogatja, ami tetszik neki, a többit a polcon hagyja. Például az irgalmat, a szerénységet és az alázatot. Hack Péter számára azonban a képmutató látszat nyomós érvnek bizonyul.
Hír1: Németh Sándor azzal érvelt Orbán Viktor mellett, hogy ő és kormány felvállalja a bibliai házasság és a család védelmét.
Hír2: Saját testvére ellen vesztett pert L. Simon László.
Minden kampányidőszaknak vannak személyes veszteségei. Ismerőseink egy részéről ilyenkor derül ki, hogy nagyon másmilyenek, mint amilyennek gondoltuk őket, és nem azért, mert nekünk nem tetsző pártra szavaznak, hanem azért, ahogyan a döntésüket elmagyarázzák. Az indokolás veszélyes műfaj: a választó szuverén döntését, amelyen természetesen senki nem kérne számon sem logikát, sem erkölcsi integritást, beemeli abba a nyilvános térbe, ahol az érvelés következetlensége a hangoztatott morális elvekhez való hűséget kérdőjelezi meg.
Idén Hack Péter miatt tört el bennünk valami. A rendszerváltó politikus, aki korábban össze tudta egyeztetni magában az alkotmányosság liberális és a keresztény értékrend konzervatív védelmezőjének szerepét, arra jutott, hogy ha választania kell e kettő közül (holott nem kell), akkor számára az utóbbi a fontosabb. Ami önmagában nem okozna csalódást, de a döntésről szóló írásából az derül ki, hogy túl könnyen mondott le az egyikről, miközben túl olcsón árusítja ki a másikat.
A kiadott választási útmutatója alapján, Hack már nem tartja problémának a visszamenő jogalkotást, a kormányzati önkényt és a permanens forradalmat (-><- konzervativizmus), de ha igen, akkor is az számít igazán, hogy három házzal arrébb a negyediken két férfi ne csókolhassa meg egymást. Nem szó szerint írja ezt, csak lényegében. Azt állítja, hogy „konzervatív választópolgárként a választás fontos szempontja számomra a zsidó-keresztény kultúra, a család és a nemzet védelme”. Ezért nem maradt más választása, mint a Fidesz.
Amire azt mondja a művelt magyar migráns Londonban, hogy bullshit.
Menjünk sorban. A zsidó-keresztény kultúra kérdését gyorsabban elintézhetjük, mint Orbán Viktor a vasárnapi istentiszteleteket. Aki nem érzékeli, hogy Semjén Zsolt nyílt megbecstelenítése mindannak, amit kereszténységnek, Németh Szilárd pedig annak, amit általában kultúrának nevezünk, az nyilván azt sem akarja látni, hogy a tízparancsolat 7. pontja (ne lopj) éppen úgy nincsen összhangban a miniszterelnöki család vagyonosodásával, ahogyan a 8. pontot (ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot) is hatályon kívül helyezné bármely fideszes sajtótájékoztató.
Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben (Jézus) --> kaszinó, Pasapark, helikopteres vadászat, Gucci, offshore, Mészáros Lőrinc (NER)
Odaát ebben senki nem lát ellentmondást?
Hack Péter zavarba ejtően bayerzsoltos válasza: „A baloldal egy része pedig sajnos ma már nyíltabban keresztényellenes, mint amennyire zsidóellenes a Jobbik.” Ezt azt jelenti vajon, hogy a baloldal egy része nem a vallási előírásoknak megfelelően él, vagy azt, hogy kormányra kerülve üldözné a keresztény egyházakat? Például úgy, mint az a kínai kormány, amelynek kedvéért még a gyülekezés alkotmányos jogát is korlátozta magyar felségterületen a magyar kormány. (Megjegyzés fiatal olvasóknak: Hack Péter éveken keresztül volt a parlament alkotmányügyi bizottságának elismert elnöke.)
Na jó, menjünk tovább, ez annyira szomorú.
A nemzet védelmén még gyorsabban túl leszünk. Hack a magyar szuverenitást védelmezné „az Európai Egyesült Államok globalisták által támogatott birodalomépítő víziója” ellenében úgy, hogy közben egyetlen nyomorult betűt sem fecsérel az orosz birodalmi terjeszkedésre. Brüsszel para, Moszkva nincs. Ennél még az is igényesebb lenne intellektuálisan, ha kifejtené, miért tévednek azok, akik fenyegetést éreznek Paksban, Putyin rendszeres látogatásaiban, a közmédiából ömlő orosz propagandában, valamint abban a törekvésben, amely Magyarországot átsodorja az orosz érdekszférába. De nem fejti ki.
Ha valaki komolyan veszi a saját nemzeti szuverenitásos narratíváját, akkor nem csak az Uniótól tart, hanem Moszkvától is, mint a lengyel elvtársak. Minden másra ott van Bencsik András.
Maradt végső argumentumnak a család, „mint egy férfi és egy nő szövetségére épülő társadalmi alapegységnek a védelme”. Ami a Fidesznek fontos, a baloldalnak nem.
Erről már régen beszélnünk kellett volna. Egészen bizarr, de egyesek azt gondolják, hogy az emberi faj legösztönösebb, antropológiailag leginkább determinált társas együttéléséi formáját néhány a házasságából előszeretettel kikacsintgató, ötvenes férfinek kell megvédenie. Mert ha egy kormány nem védi meg a családokat, akkor az emberek nem lesznek szerelmesek, nem késztetik őket az érzelmeik/hormonjaik gyermekek nemzésére, akiket a politikusok intelmei nélkül felnevelni sem akarnának.
Válasszuk újra a kormányt, hogy megvédje a gravitációt!
Az persze más, ha a családot megszorító értelemben használjuk. Akkor nem a családon, hanem a megszorításon van a hangsúly, azon, hogy egy férfi és egy nő. Magyarul: ne csókolózhasson két férfi három házzal arrébb a negyediken, vagy legalább ne érezhessék családnak magukat közben.
Ennyi maradt a Fidesz melletti érvekből. Emiatt éri meg beáldozni a köztársaságot.
Amire azt mondják, akik ezt mondják, hogy nem ők utasítják el a melegek házasságát, hanem a Teremtő. Ők csupán a vallási tanítást követik, ezért szavaznak arra, aki szintén.
Csakhogy.
A Fidesz sem tiltotta be (szerencsére) a homoszexuális kapcsolatokat, mindössze elmondják mennyire természetellenesnek tarják az ilyesmit, hogy az érintettek szarul érezzék magukat. Ahogy az abortuszt is engedélyezik, éppen csak annyit szigorítottak az eljáráson, hogy a nőknek kicsit megalázóbb legyen. De a vallási tanításhoz képest így is nagyon laza a szabályozás. A mesterséges megtermékenyítést sem korlátozták.
Tesco-kereszténység, amit a Fidesz csinál, kiválogatja, ami tetszik neki, a többit a polcon hagyja. Például az irgalmat, a szerénységet és az alázatot. Cserébe naponta ötször kiejtik a szájukon azokat a szavakat, hogy család és megvédjük. Továbbá keresztényvédő konferenciát rendeznek három nappal azután, hogy nukleáris megállapodást kötnek azzal az Iránnal, ahol a keresztényüldözést rendszerszinten művelik.
Hack Péter számára a képmutató látszat nyomósabb érvnek bizonyult a jogegyenlőség valóságos megszüntetésénél. Lemondani valamiről a semmiért. Zsidó-keresztény kultúra védelme, aha. Némi dohányért még az örmény keresztényt feldaraboló azeri muszlimot is szabadon engedték.
Szomorú vasárnap
Mindez összhangban áll azzal, amit az egyház vezetője hirdet. Németh Sándor mint egy szakállt növesztő Schmidt Mária ismételgeti azokat a kliséket, amiket Habony Árpád az orosz tájékoztatási hivatal anyagaiból kimásolt, amiket a csömöri Tulipán presszó közönsége ad elő, ha a liberalizmus kerül szóba. Van itt minden mint a felcsúti búcsúban: dekadens Nyugat, globalista erők összeesküvése, az „önkinevezett világelit által kitervelt európai szuperállam és nemzetállamok küzdelme”, az utóbbiak meggyengítésére kitalált kulturális relativizmus, és persze a bevándorlás, ami megfoszt minket a szülőföldünktől és a nyelvünktől. Mindezt kik csinálják? Nem, kivételesen nem ők, hanem a marxisták.
Ő is kijelentette: „Nekünk fontos a család, a házasság, a nemzeti önrendelkezés, mert ezek az alapértékek állnak összhangban a keresztény tanításokkal. Ma a felülről vezérelt keveredés, amit migrációnak hívnak, jelenti a legnagyobb kihívást.”
Annyit mindenképpen szögezzünk le, hogy a kereszténység volt az első és máig legnagyobb hatású „globalista” ideológia. Egyik közismert jellemzője, hogy egyáltalán nincs összhangban a nemzeti önrendelkezés fogalmával. Éppen fordítva: az emberi nem egyetemességéről vallott forradalmi tézisével kérlelhetetlenül aláás minden etnikai és nemzeti doktrínát. Rousseau, aki nem állt oly dacosan ellent a gondolkodás kísértésének, mint Német Sándor, pontosan azért javasolta a kereszténység száműzését államából, mert ez az univerzalisztikus, kozmopolita vallás kibékíthetetlen a patriotizmussal.
A másik állítással, a „legnagyobb kihívást jelentő migrációval” azért nem foglalkozunk, mert az Európára nehezedő migrációs nyomás az idei évre visszaesett a 2014 előtti szintre. Ezért elég megnézni Németh 2014 előtti beszédeit. Ha azokban is a migrációt nevezi az egyes számú kihívásnak, akkor belemehetünk ebbe a témába részletesen, de ha nem, akkor tekintsük bátran ezt a mondatot a kormánypropagandának való behódolásnak, hiszen a migráció nincs Európa első tíz, Magyarország első ezer legfontosabb problémája között.
Viszont egy felvetésre még ki kell térni, amit Hack is megemlített. „Számunkra fontos szempont a kormányzásra való képesség, és ez egyértelműen a jelenlegi miniszterelnök mellett szól. Objektív tény, hogy nincs olyan személy az ellenzéki oldalon, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan alkalmas volna az ország vezetésére” – tett bátor vallomást az egyházfő, aki úgy döntött, hogy felkéredzkedik mellékalaknak a NER házi oltárára.
Ehhez képest objektív tény, hogy ha felhívnánk Józsi bá’-t a portaszolgálatról, akkor ő is hatékonyabban vezetne el egy minisztériumot, mint a mostaniak. Jönne az államtitkár a költségvetési tervezettel: – Józsi miniszter úr, idén mennyit adunk stadionokra? – Te hülye vagy államtitkár úr? Lófaszt se adunk stadionokra, küldjétek azt a pénzt a János-kórháznak, ahol a hétvégén a saját kezemben vittem fel az anyámat az emeletre, mert nem működött a lift. Máris jobb lenne a helyzet. Simán eligazgatnák főosztályvezetők is ezt az államapparátust. Nem indulnának nagy reformok, ez igaz, de olyasmiket sem találnának ki, mint a Klik, a lőtérépítő program vagy a profi focit támogató adókedvezmény.
Kormányzásra való képesség. Ezzel jönni elő abban az országban, ahol Szijjártó Péternek hívják a külügyminisztert, és az a Kósa Lajos is kormánytag, akit – saját bevallása szerint – a világ legröhejesebb csalásával tudtak átverni, és az a jobbik eset. Totál készek vagyunk. Az összes, de tényleg az összes mutató szerint – legyen szó gazdasági növekedésről, demográfiáról, oktatásról vagy egészségügyről – a kormány vagy rosszul, vagy a lehetőségek alatt teljesített.
Tehát: az felsorolt érvek közül egyedül az szól a Fidesz mellett, hogy verbálisan a liberális életmódot bírálja. Németh Sándor rá is erősít erre: „Mára azonban kialakulóban van egy emancipált, öntudatos keresztény életstílus, magatartás, amely nem engedi, hogy megfélemlítsék. A legjobb példa erre Donald Trump megválasztása, amelyben az amerikai keresztény közösségeknek jelentős szerepük volt.”
Akiről nemrég derült ki, hogy lefeküdt egy pornószínésznővel.
Ez azt jelenti, hogy a Hit Gyülekezetének konzervatív vezetője elfogadja a házasságon kívüli kapcsolatokat? Bizonyos esetekben igen. Szerinte ha a keresztényeket támogatja egy politikus, akkor a megítélése szempontjából mindegy, hogy ő maga korrupt vagy erkölcstelen.
Az a lényeg, hogy – miként a hódmezővásárhelyi plébános megmondta – már a számlán van a pénz.
Tulajdonképpen ez is egy érv. Jelentős teológiai előzményekkel.